Kezdőlap Pénzvilág Lépett az EKB: mérsékli a kötvényvásárlásokat
No menu items!

Lépett az EKB: mérsékli a kötvényvásárlásokat

Az Európai Központi Bank (EKB) mérsékli a pandémiás veszélyhelyzeti vásárlási program (PEPP) keretében végzett nettó eszközvásárlás ütemét. Erről kamatdöntő ülésén határozott az euróövezeti jegybank kormányzótanácsa.

A kormányzótanács az EKB honlapján publikált közleményben a piaci várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00 százalékos kamatlábát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,50 százalékos szintjét.

A kormányzótanács arra számít, hogy az EKB irányadó kamatlábai a jelenlegi vagy alacsonyabb szinteken maradnak.  Addig bizonyosan, ameddig nem tapasztalja, hogy az infláció jóval az előrejelzési időszak vége előtt, valamint az időszak hátralevő részét tekintve tartósan eléri a két százalékot. Illetve addig,  amíg úgy nem ítéli, hogy a trendinflációban realizált elmozdulás megfelelően előrehaladt ahhoz, hogy konzisztens legyen az infláció középtávon két százalékon levő stabilizálódásával. Ebből következhet egy olyan átmeneti időszak, amely során az infláció mérsékelten a cél fölött van.

Havi 20 milliárdos folytatás

A dokumentum leszögezi, hogy az eszközvásárlási program (APP) alapján végzett nettó vásárlások havi 20 milliárd eurós ütemben folytatódnak. A kormányzótanács továbbra is arra számít, hogy az eszközvásárlási program havi nettó eszközvásárlásai addig lesznek folyamatban, amíg szükséges az irányadó kamatlábak alkalmazkodó hatásának a megerősítéséhez, és röviddel azelőtt fejeződnek be, hogy ismét elkezdi emelni az EKB irányadó kamatlábait.

A kormányzótanácsnak emellett az a szándéka, hogy az APP keretében vásárolt lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztést teljes egészében továbbra is újra befekteti. Azután is – hosszabb időszakon keresztül -, hogy elkezdi az EKB irányadó kamatainak emelését. Addig mindenesetre fenntartja, ameddig szükséges ahhoz, hogy megmaradjanak a kedvező likviditási feltételek és a meglehetősen laza monetáris politika.

A pandémiás veszélyhelyzeti vásárlási program (PEPP) kapcsán a kormányzótanács úgy foglalt állást, hogy legalább 2022 márciusának végéig folytatja a PEPP programot A nettó eszközvásárlásai fennmaradnak 1850 milliárd eurós teljes keretösszeg erejéig, de addig mindenképp, amíg úgy nem ítéli, hogy a koronavírus válságszakasza véget ért.

A csökkentés üteme

A kormányzótanács a finanszírozási feltételek és az inflációs kilátások együttes értékelése alapján úgy ítéli meg, hogy a kedvező finanszírozási feltételek

úgy is fenntarthatók, ha a PEPP keretében végzett nettó eszközvásárlás üteme mérsékelten kisebb lesz, mint az előző két negyedévben.

Az előző két negyedévben havonta mintegy 80 milliárd euró értékben vásároltak állampapírokat. A kormányzótanács legalább 2023 végéig továbbra is újra befekteti a PEPP alapján vásárolt, lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket.

A kormányzótanács jelezte, hogy továbbra is bőséges likviditást biztosít a refinanszírozási műveletein keresztül. Különösen a célzott, hosszabb lejáratú refinanszírozási műveletek harmadik sorozata (TLTRO-III) marad vonzó finanszírozási forrás a bankok számára, támogatva a bankok vállalati és háztartási hitelezését.

A kormányzótanács végezetül leszögezte, hogy készen áll valamennyi eszközének megfelelő kiigazítására annak érdekében, hogy az infláció középtávon a két százalékos célján stabilizálódjék.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Akár 4,5 milliós anyagi segítség a mikrovállalkozóvá váláshoz

Amit már sokan, nagyon régóta vártak bekövetkezett: a Magyar...

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

A magyaroknak sem kell bajlódni: itt az új uniós digitális ügyintézés

Magyarországról is biztosított lesz a teljes mértékben digitális uniós közigazgatási ügyintézés, az elektronikus azonosítás és a digitális aláírás az Evrotrust eID egységes azonosítási rendszerének köszönhetően, amely már átment az uniós tagállamok értékelésén. A rendszer újdonsága, hogy immár nemcsak magánszemélyek, hanem vállalatok is használhatják hivatalos és közigazgatási ügyeik intézésére az egész Unióban. Az Európai Bizottság az eIDAS szabályozás alapján ellenőrizte a platform uniós használatát, ezzel hamarosan minden tagállam számára elérhető lesz.

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

Hírek

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Májusban nőtt a magyar tőzsde forgalma és a BUX index is

Májusban erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán a forgalom, a BUX index az április végi értékéhez képest 5,4 százalékkal emelkedett, 47 262 ponton zárta a májust - közölte a havi statisztikájában a BÉT.

Júniustól sűrűbben jár a 100E repülőtéri expressz

A várható nyári nagy forgalom miatt júniustól gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Gazdaság

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.

A Magyar Bankszövetség közleményben bírálja a kormány új intézkedéseit

A Magyar Bankszövetség szerint az extraprofitadó meghosszabbítása 2024-ben csökkenti a pénzintézetek bevételeit és a hitelkihelyezéseket, gyengíti a gazdaság ellenállóképességét. Közleményében a szövetség versenysemleges szabályozást és a pénzügyi szektort érintő szerda esti rendelet felülvizsgálatát kéri a kormánytól.

Az MNB után a bankok is elkezdték vagdosni a kamatokat

Az MNB májusban megindult kamatcsökkentésére máris reagáltak a bankok: kis lépésekkel, de többen is mérsékelték a személyi kölcsönök kamatait - derül ki a Bank360.hu összegzéséből. Ha a jegybank kitart, a hitelek is folyamatosan olcsóbbá válhatnak az elkövetkező hónapokban.