Kezdőlap Pénzvilág Az Európai Bizottság javított az idei magyar növekedési mutatón
No menu items!

Az Európai Bizottság javított az idei magyar növekedési mutatón

Javította a magyar bruttó hazai termék (GDP) növekedésére vonatkozó prognózisát az Európai Bizottság, a korábban várt 3,2 százalékkal szemben idén 3,4 százalékos, jövőre pedig 2,6 százalékos gazdasági növekedésre számít. 

A brüsszeli testület közzétette előzetes téli gazdasági előrejelzését, amelyben kiemelték, hogy a GDP tavaly a szakértői számításokat meghaladva 4,8 százalékkal nőtt, ami a negyedik legmagasabb érték az Európai Unióban, míg 2017-ben 4,1, 2016-ban pedig 2,3 százalékos volt az emelkedés.

Mint írták, a belső kereslet ciklikus fellendülése ellenállóbbá tette a magyar gazdaságot a nemzetközi környezet tavalyi viszonylagos romlásával szemben. A belföldi kereslet azonban mostanra elérte a csúcsát, innen már visszaesés várható, miközben az export növekedése továbbra is csak mérsékeltnek mondható, és ezek a tényezők nagy valószínűséggel a gazdasági növekedés lassulásához vezetnek majd.

A beruházások Magyarországon gyorsan nőttek minden szektorban, amit a magas kapacitáskihasználtság, az ingatlanpiac magára találása és a prociklikus költségvetési expanzió is segített. A beruházások GDP-arányos szintje várhatóan viszonylag magasan fog stabilizálódni a következő években, az európai uniós források felhasználásának tetőzése és az új lakóingatlanok kedvezményes áfakulcsának kivezetése után is.

A bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatósága (EcFin) rámutatott, hogy a magánfogyasztás növekedését elsősorban a stabil munkaerőpiac, a hitelezési feltételek változása és a magas fogyasztói bizalom segítette.
A foglalkoztatottság új rekordokat ért el, a munkaerőhiány, illetve a minimálbér emelése pedig a reálbérek további növekedését eredményezi. Az után, hogy a gazdaság felszívta a munkaerő-tartalékot, a foglalkoztatottság és a jövedelmek növekedése lassulni fog, s ez a fogyasztás dinamikájának mérséklődését vonja majd maga után.

Friss jelentésükben a szakértők végezetül rámutattak, hogy bizonyos külső tényezők részben ellensúlyozzák a növekvő hazai inflációs nyomást. Az erős kereslet és a munkaerőköltségek emelkedése növeli az úgynevezett maginflációt, a visszafogott olajárak nyomán azonban várhatóan 3 százalék környékén marad a teljes inflációs ráta 2019-ben és 2020-ban.

Az EU-tagállamok inflációs mutatóinak összehasonlíthatóságát biztosító harmonizált fogyasztói árindex (HICP) idén 2,8, jövőre 3 százalékra nő majd éves átlagban – ismertette az előrejelzést az MTI.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nem fizet osztalékot az AutoWallis és a PannErgy

Az éves közgyűlés határozata alapján nem fizet osztalékot az AutoWallis, az erre fordítható összeg eredménytartalékba kerül a társaság növekedési stratégiájának támogatása érdekében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Az MNB megtiltotta egy magánszemélynek, hogy jogosulatlan betétet gyűjtsön a fogyasztóktól

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ideiglenes intézkedésként, vizsgálatának lezárásáig...

A 2026-os költségvetés tervezete a Költségvetési Tanácsnál

Csütörtökön a kormány átadta a 2026-os költségvetés tervezetét a Költségvetési Tanácsnak.
Hirdetés

Hírek

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.

Deviza – Erősödött a forint jegyzése

Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

IMF: Világgazdasági recesszió nem lesz, de rugalmasabb világgazdaság jöhet a vámháborúk miatt

A világgazdaság továbbra is szilárd lábakon áll – legalábbis...
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.