Kezdőlap Informatika Az informatikai ajánlásait módosította az MNB
No menu items!

Az informatikai ajánlásait módosította az MNB

Illusztráció: Bigstock

A január 17-én hatályba lépő uniós DORA-rendelet miatt az MNB technikai jellegű módosításokat hajtott végre az informatikai rendszer védelméről, illetve a felhőszolgáltatásokról szóló informatikai ajánlásain. A felügyeleti szabályozó eszközök további tartalmi módosításaira a DORA-t kiegészítő részletszabályok ismeretében kerülhet sor – ezt közleményben jelentette be a  Magyar Nemzeti Bank.

Az MNB az informatikai rendszer védelméről szóló, 2019-ben kiadott, illetve a közösségi és publikus felhőszolgáltatások igénybevételéről rendelkező, 2020-ban megjelentetett ajánlásait módosította.

Mint kifejtették az ajánlások szövegében egyelőre alapvetően technikai és nem tartalmi jellegű változtatásokról van szó, amelyeket a pénzügyi ágazat digitális működési ellenállóképességéről (rezilienciájáról) szóló – az Európai Unió egészében, így Magyarországon is közvetlenül alkalmazandó – uniós rendelet (DORA) 2025. január 17-i hatályba lépése indokol.

A DORA miatt megszűnő korábbi magyarországi jogszabályi utalások ugyanis emiatt kikerültek az ajánlásokból, viszont bekerült azokba a DORA-rendelet alkalmazásának elsőbbségére vonatkozó hivatkozás – magyarázta az MNB.

Noha a DORA-rendelet előírásai nem érintik közvetlenül az MNB ajánlásainak jelentős részét, mégis az uniós szabályozás rögzít olyan rendelkezéseket, amelyek az eddigi magyar felügyeleti ajánlások szövegével összevetve ellentmondóak vagy ismétlődők lehetnek. Így szükség volt ezek pontosítására is – fűzték hozzá.

Bár a DORA-rendelet összesen 12 úgynevezett második szintű uniós részletszabály (szabályozástechnikai /RTS/ és végrehajtástechnikai sztenderd /ITS/, illetve iránymutatás) kidolgozását írta elő az Európai Felügyeleti Hatóságok számára tavaly júliusig, azonban ezeknek csak egy része, néhány RTS, illetve egy ITS jelent meg mostanáig. Mivel tehát még további fontos változások várhatók, az MNB ezek ismeretében ismételten módosítani fogja az érintett ajánlások szövegét – jelezte a jegybank.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Útimorzsák Ománból. A gazdagság gazdasága.

  Szinte az egész világon felkapott Dubajtól alig egyórás repülőútra...

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Hírek

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...