Kezdőlap Hírek Balatoni Katalin: számunkra minden magyar oktatási intézmény kincs, amelyet óvni és erősíteni...
No menu items!

Balatoni Katalin: számunkra minden magyar oktatási intézmény kincs, amelyet óvni és erősíteni kell

Magyarország kormánya és az egész magyar nemzet elkötelezett a határon túli magyar bölcsődék, óvodák, iskolák támogatása mellett, számukra minden magyar oktatási intézmény kincs, amelyet óvni és erősíteni kell – hangsúlyozta Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos szombaton Kolozsváron, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségén.

A kolozsvári belvárosi unitárius templomban tartott ünnepi eseményre Balatoni Katalin tárgyi bizonyítékot is hozott. Elmondta: idén nyáron a magyar kormány elfogadta a rendeletet, mely szerint a külhoni magyar pedagógusok is kaphatnak magyar pedagógusigazolványt, hogy ezáltal is érezzék az anyaország megbecsülését.

A miniszterelnöki biztos ünnepélyes keretek között átadta az első külhoni magyar pedagógusigazolványt Burus-Siklódi Botondnak, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) elnökének.

Balatoni Katalin köszöntőjében úgy fogalmazott, bízik benne, hogy a magyar kormány és Magyarország képviselőjeként jelenlétével reményt és bizonyosságot tud adni a nehéz és kihívásokkal teli időszakban az erdélyi magyar pedagógusoknak, diákoknak, szülőknek.

Megtisztelőnek nevezte, hogy Kolozsváron, “a magyar szellemi élet egyik bölcsőjében” köszöntheti őket, abban a városban, amely évszázadok óta a tudás, a kultúra, a hűség és a kitartás helye. Emlékeztetett: itt született 400 éve Apáczai Csere János, és a város iskolái nemzedékeket indítottak útnak. Az erdélyi város mindig is arról tanúskodott, hogy a közösség ereje a tudásban, a hűségben és az anyanyelvben rejlik – mutatott rá.

Arról is beszélt, hogy az iskolakezdés a diákok, szülők és pedagógusok ünnepe, de a magyar iskolák országos tanévnyitója az anyaországi és a határon túli magyar közösségek összetartozásának ünnepe is. A Kárpát-medencei magyar iskolák fontosságát hangsúlyozva közölte: ezek megtartják a nyelvet és a közösséget. “Ahol magyar szó hangzik a tantermekben, a jövő magyarul íródik” – fogalmazott.

Arra biztatta a diákokat, hogy merjenek kérdezni, felfedezni és akár hibázni is, és aláhúzta, hogy az iskolák ereje a tanárok, diákok és szülők szövetségében van. Kérte a jelenlévőket: a tudás mellett a közösséget is építsék, támogassák egymást. “Kolozsvár szelleme és Erdély öröksége kötelez bennünket őrizni, továbbadni és gyarapítani mindazt, amit elődeinktől kaptunk” – húzta alá.

Burus-Siklódi Botond beszédében közölte: az RMPSZ teljes mértékben szolidáris a romániai pedagógusok követeléseivel, de a sztrájkhangulat közepette sem mondott le az ünnepségről, mivel ez a közösséget erősítő, szimbolikus aktus, mely kifejezi az összetartozást, a magyar iskolák jövője melletti elköteleződést.

A romániai oktatásra is kiható deficitcsökkentő intézkedésekre utalva kijelentette: a pedagógusok “nehéz feladvány” előtt állnak, és majd együtt kell megtalálniuk “a jó lépést“, az oktatási szakpolitikusokkal együttműködve, az anyaországi támogatásra támaszkodva. A stabil értékrend a legnehezebb helyzetben is megtart, emellett kitartva a közösség ereje képes áthidalni a nehézségeket – mondta.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke arra emlékeztetett, hogy a szövetség mindig a legjobb tudása szerint igyekezett segíteni a magyar iskolákat. Elmondta: a költségcsökkentés során a szövetség fő célja az volt, hogy az intézkedések során a magyar oktatás ne sérüljön, ne váljon kiszolgáltatottá. Mindig vannak, akik a kisebbségi oktatás ellehetetlenítésére törekszenek, ez idén sem volt másként, de sikerült kivédeni – mondta. “Akkor végzünk jó munkát, ha felépített oktatási rendszerünket meg tudjuk tölteni új tartalommal” – fogalmazott.

Közölte: a nehézségek közepette örömre ad okot, hogy hosszas harc után újraindul a szimbolikus jelentőségűvé vált marosvásárhelyi római katolikus iskola, és ezáltal egy méltatlan helyzet ér véget. Megköszönte a diákok, szülők és pedagógusok kitartását és a befogadó Bolyai Farkas Elméleti Líceum támogatását.

A Kárpát-medencei pedagógustársadalom üzenetét Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke tolmácsolta. Elmondta: nem vendégként, hanem “testvérként” érkezett, hiszen a gyermekek jövője és a magyar iskola sorsa mindenki közös vállalása, mely határokon ível át és nemzedékeket kapcsol össze. Aláhúzta: minden magyar iskola újabb győzelem a magyar megmaradás mellett.

Az ünnepségen Oláh Emese kolozsvári alpolgármester és Kerekes Adelhaida Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes, valamint Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora is felszólalt. A pályakezdő pedagógusokat Tamási Zsolt RMPSZ-alelnök köszöntötte, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének üzenetét Lázár Attila belügyi referens, a Kolozs megyei pedagógusokét Szá sz Enikő megyei RMPSZ-elnök tolmácsolta.

Az ünnepségen elhangzott: a belügyminisztérium Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományoz azoknak a nyugdíjba vonuló pedagógusoknak, akik kiemelkedő munkát végeztek. Az RMPSZ 66 erdélyi pedagógust terjesztett fel a díjra, a Kolozs megyeiek az ünnepség keretében vehették át az emlékérmet. Az eseményt a kolozsvári iskolák diákjainak zenés műsora és szavalata tette ünnepélyesebbé. (MTI)

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.
Hirdetés

Hírek

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.

Nemzetközi szinten is kiemelkedően eredményes a tojásfogyasztást népszerűsítő EU-s multiprogram –

A program célja az volt, hogy növelje a fogyasztók ismereteit az Európai Termelési Modell (ETM) alapján előállított tojásokról, amelyek egyszerre képviselik a minőséget, az állatjólétet, a nyomonkövethetőséget és a környezeti felelősséget.

Adventi fények három közeli városban

Van egy ország a közelben, ami december közeledtével különös...
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.