Kezdőlap Közlekedés Bécs új példát mutat a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésében
No menu items!

Bécs új példát mutat a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésében

A decemberben átadásra került Argentinierstraße piros burkolatú kerékpárútja

Új év, új sikertörténet: Bécs városa rekordévet tudhat maga mögött a kerékpárutak bővítése terén. 2024-ben közel 53 millió eurós befektetéssel és több mint 23 kilométer új kerékpárúttal sikerült fejlesztenie a város “zöld” közlekedési hálózatát.

Az osztrák főváros 2024-ben újabb mérföldkövet ért el a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésében. Közel 53 millió eurós befektetéssel és így több mint 23 kilométer új kerékpárút létrehozásával, amit a fő közlekedési hálózatba is becsatlakoztattak, a város egyértelműen jelezte elkötelezettségét a környezetvédelem és az egészséges életmód mellett.

Az elmúlt időben összesen 60 projektet valósítottak meg, közöttük a nevezetes kerékpárutat az Argentinierstraße-n, amely holland mintára épült. Az út kivitelezésénél  fontos szempont volt a jól látható, egyértelműen elválasztott piros burkolat, a forgalomcsillapítás, és a zöldítés. Hasonlóan sikeres megoldásnak bizonyult a bécsi Herndlgasse új, kétirányú útszakaszának kiépítése, amely a Karlsplatz-tól az Argentinierstraße-n és a főpályaudvaron keresztül, 9 kilométer hosszan egész a városhatárig tart.

“Az elmúlt év óriási siker volt Bécs számára, messze túlszárnyaltuk az elvárásokat. A kerékpáros hálózatunk fejlesztésében hatalmas előrelépést tettünk, és jó úton haladunk afelé, hogy egy biztonságos és kényelmes kerékpárút-hálózatot hozzunk létre, amely minden bécsi számára előnyös lesz. 2025-ben továbbra is nagy igyekezettel dolgozunk azon, hogy Bécs a fenntartható és élhető városok példaképe maradjon” – mondta Ulli Sima, Bécs mobilitásért felelős városi tanácsnoka.

Ezekkel a fejlesztésekkel a város egy olyan közlekedési rendszert hozott létre, amely minden korosztály és társadalmi csoport számára biztonságos és könnyen használható.

“A célunk, hogy a lehető legnagyobb biztonságot és kényelmet kínáljuk minden kerékpárosnak, legyen szó munkába járókról, családosokról vagy idősekről” – hangsúlyozta Martin Blum, Bécs kerékpáros közlekedésért felelős városi megbízottja.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így őrizhető meg a vagyon értéke infláció idején

Bár a gazdasági környezet folyamatosan változik, a pénzügyi stabilitás megőrizhető tudatos tervezéssel.

200 milliárd eurós beruházást mozgósítanak a mesterséges intelligencia fejlesztésére

Az Európai Bizottság elindította az InvestAI nevű kezdeményezést, amelynek keretében 200 milliárd eurót fordítanak a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére.

Hungarikum lett a déli harangszó és a csárdás

Tovább bővült a Hungarikumok Gyűjteménye a déli harangszóval és a csárdás tánccal, a Magyar Értéktárba pedig a csárdát vették fel.

Együttműködést kötött a Béres Gyógyszergyár és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

A Béres Gyógyszergyár és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) megerősítette több mint három évtized óta tartó stratégiai partnerségét, és új stratégiai megállapodás révén a 2025 őszi tanévtől a gödöllői székhelyű felsőoktatási intézmény hallgatói is pályázhatnak a Béres Kiválósági Ösztöndíjra.

Hírek

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.