Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Csökkenésre számít az elemző
No menu items!

BÉT – Csökkenésre számít az elemző

Kedden is alulteljesítő volt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), a technikai kép alapján pedig szerdán sem várható érdemi fordulat az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Varga Zoltán közölte, a vezető részvények közül az OTP kedden a 10 ezer forintos, lélektani szint alatt zárt, ebben szerepe lehet, hogy az elmúlt napokban már nem vásároltak saját részvényt, illetve felmerült a hitelmoratórium meghosszabbítása, amely negatívan érintené a bankok 2021-es eredményét.

A Mol jegyzése meg tudott kapaszkodni az 1650 forintos szint felett, amely továbbra is támaszként funkcionál, ugyanakkor 1700 forintnál már ellenállás húzódik. A Richter árfolyamában folytatódott a negatív korrekció, a következő potenciális megálló 7 ezer forintnál látható. A Magyar Telekom árfolyama a 355-365 forintos tartományban mozoghat.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 351,39 pontos, 1,01 százalékos csökkenéssel, 34 499,90 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt.

A Mol 10 forinttal, 0,60 százalékkal 1686 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,90 százalékkal 9950 forintra csökkent, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,96 százalékkal 362,50 forintra esett, forgalma 143,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 160 forinttal, 2,20 százalékkal 7110 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás