Kezdőlap Tőzsde BÉT - Elemző: az amerikai szenátorválasztásra figyel a piac
No menu items!

BÉT – Elemző: az amerikai szenátorválasztásra figyel a piac

A befektetői hangulatot szerdán délelőtt az amerikai Georgia államban zajló szenátorválasztás eredménye határozhatja meg – véli az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

Varga Zoltán elmondta: Georgiában azért tartanak szenátusi pótválasztást, mert egyik szenátorjelölt sem szerezte meg a voksok legalább 50 százalékát a november 3-i választáson.

Az elemző szerint a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a vezető részvények közül az OTP árfolyama a 13 600-13 700 forintos szintet ostromolja, amennyiben ezt át tudja törni, akkor további tér nyílna meg felfelé, míg a támasz 13 ezer forintnál húzódik. A Mol árfolyamában továbbra is 2220-2230 forintnál található ellenállás, míg rövid távú támasz 2200 forintnál alakult ki.

Hozzátette, a Richter jegyzése a 7200-7400 forintos sávba szorulhat be néhány napra. A Magyar Telekom technikai képe továbbra is pozitív, 389 forintnál található a következő ellenállási szint.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 100,82 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 42 434,30 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt.

A Mol 2 forinttal, 0,09 százalékkal 2220 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,59 százalékkal 13 640 forintra nőtt, forgalmuk 3,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,92 százalékkal 383,50 forintra emelkedett, forgalma 71,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,07 százalékkal 7345 forintra csökkent, a részvények forgalma 935,6 millió forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.
Hirdetés

Hírek

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

Az Indotek 2025 elején egy ismert osztrák pénzügyi-ingatlanpiaci szakemberrel erősítette meg több mint 600 fős hazai csapatát

HIPA: idén új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével teljesen új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban, Orbán Viktor washingtoni útja pedig történelmi jelentőségű találkozó volt.

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...