Kezdőlap Hírek BÉT - Emelkedésre számítanak az elemzők
No menu items!

BÉT – Emelkedésre számítanak az elemzők

Emelkedést várnak a kedvező nemzetközi hangulatban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzőjének kommentárja szerint folytatódhat a már napok óta tartó pozitív hangulat a világ tőzsdéin, így a magyar börzén is. A vezető részvények közül kiemelte, hogy az OTP történelmi csúcsot érhet el, a Magyar Telekom is emelkedhet. A Richter is erős, jó esélye van, hogy 2018 júliusa óta új csúcsot érjen el az árfolyam.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat kövező optimizmus tükröződik a nemzetközi piacokon, így emelkedésre számít a magyar tőzsdén is. Támogató erőt jelent a kínai fogyasztásélénkítés bejelentése, ami a német és közvetetten a magyar piacot is befolyásolja.

A hétfőn indult és eredetileg két naposra tervezett kereskedelmi tárgyalássorozatot a felek egy nappal meghosszabbították. Donald Trump amerikai elnök kedden egy Twitter üzenetben megelégedésének adott hangot a tárgyalások alakulása miatt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 240,35 pontos, 0,59 százalékos emelkedéssel, 40 809,82 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt. A Mol 60 forinttal, 1,89 százalékkal 3240 forintra erősödött, 4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,43 százalékkal 11 700 forintra csökkent, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4,50 forinttal, 1 százalékkal 447,50 forintra esett, forgalma 218 millió forint volt. A Richter-papírok ára 55 forinttal, 0,97 százalékkal 5750 forintra emelkedett, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el. /MTI/

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

Folyamatosan bővülnek a LEADER lehetőségek a vidéki közösségek számára

A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését.

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?
Hirdetés

Hírek

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...