Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedéssel indulhat a kereskedés az elemzők szerint
No menu items!

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés az elemzők szerint

Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén szerdán az elemzők szerint.

Kocsis Márió

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy kedden az amerikai részvénypiacok a vártnál gyengébb makroadatok ellenére is pozitív tartományban zártak, ugyanakkor a napi csúcsoktól alacsonyabban. Az ázsiai piacok vegyes képet nyújtanak, azonban a határidős indexek mérsékelt emelkedést jeleznek előre. A globális képet tekintve egyértelmű irányok nem rajzolódnak ki, ezen segíthetnének a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos újabb fejlemények, illetve a Brexit tárgyalásokkal kapcsolatos friss impulzusok. A BÉT-en mérsékelt emelkedésre számít a nemzetközi hangulatot követve.

Varga Zoltán

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzőjének MTI-nek küldött kommentárja szerint enyhén pozitív hangulatban indulhat a kereskedés az európai részvénypiacokon, így a Budapesti Értéktőzsdén is kismértékű emelkedésre számít nyitásban, nagyobb elmozdulás azonban nem várható

A vezető részvények közül az OTP továbbra is a 13 000 forintos szintet próbálja tesztelni, de a keddi kereskedésben sem sikerült legyűrnie, szerdán a 12 700-13 000 forintos sávban mozoghat a bankpapír jegyzése. A Mol fontos támasz közelében mozog, amely 3270 forintnál található, és érdemes kiemelten figyelni rá, mivel letörése komoly csökkenést hozhat, amennyiben azonban felette tud maradni, ismét emelkedhet. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is sávozik a 460-475 forintos tartományban, az Equilor elemzői egyelőre nem várják, hogy innen ki tudna lépni. A Richter meg tudott kapaszkodni az 5200 forintos szint felett, azonban 5400 forintnál fontos ellenállás húzódik – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 135,80 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 41 740,97 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 10 forinttal, 0,30 százalékkal 3300 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,70 százalékkal 12 770 forintra csökkent, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,64 százalékkal 472 forintra nőtt, forgalma 153,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 105 forinttal, 2,02 százalékkal 5295 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál
Hirdetés

Hírek

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.