Kezdőlap Tőzsde BÉT - Erősödhetnek a vezető részvények
No menu items!

BÉT – Erősödhetnek a vezető részvények

Erősödhetnek a vezető részvények a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), hosszabb távon az OTP árfolyama új történelmi csúcsot is dönthet – közölte az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Varga Zoltán szerint a Magyar Telekom 420-430 forint között tartja az értékét, míg az OTP idővel akár 19 ezer forintig is eljuthat. A Mol és a Richter erősödése a féléves eredményektől függhet, de a szakértő ezeknél is jó esélyt lát az emelkedésre.

Az olajtársaság pénteken hozza nyilvánosságra féléves gyorsjelentését, míg a Richter kedden hajnalban közölte eredményeit. A gyógyszeripari vállalat minden fontos mutatóban túlteljesítette az elemzői várakozásokat.

A Mol közölte az osztalékfizetés időpontját és pontos részvényenkénti mértékét. Az egy részvényre jutó bruttó osztalékot 95,02 forintban állapították meg. Az osztalékfizetés kezdő napja augusztus 18. lesz, a 2020. évi osztalékra jogosító Mol-részvényeket utoljára augusztus 9-én lehet megvásárolni a tőzsdén.

A BÉT részvényindexe, a BUX 430,23 pontos, 0,89 százalékos emelkedéssel, 49 041,18 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.

A Mol 6 forinttal, 0,25 százalékkal 2404 forintra gyengült, 616,4 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 340 forinttal, 2,08 százalékkal 16 650 forintra erősödött, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,58 százalékkal 425,50 forintra esett, forgalma 16,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,54 százalékkal 8345 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás