Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Erősödött a vezető részvények többsége
No menu items!

BÉT – Erősödött a vezető részvények többsége

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 56,40 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 34 613,57 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Vavrek Zsolt

Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletágának igazgatója elmondta, hogy a budapesti tőzsde forgalma az előző naphoz hasonlóan messze az átlagos alatt volt, a BUX emelkedése nagyjából megfelel az európai hangulatnak. Európában és az Egyesült Államokban is inkább felfelé mozdultak el az indexek – tette hozzá.

Kiemelte, hogy csütörtökön publikálta gyorsjelentését a Mol, ennek hatására kicsit emelkedett az olajpapír ára. Két másik blue chip, az OTP és a Richter pénteken nyitásra jelent. Az igazgató szerint ez is magyarázhatja az alacsony forgalmat. A befektetők Inkább kivárnak a gyorsjelentések előtt, nem igazán mernek pozíciókat felvenni a magyar blue chipekben – mondta.

A Mol 6 forinttal, 0,29 százalékkal 2046 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,32 százalékkal 9305 forintra nőtt, forgalmuk 4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 5,50 forinttal, 1,39 százalékkal 390 forintra gyengült, forgalma 169 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,30 százalékkal 6725 forintra emelkedett, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3290,63 ponton zárt csütörtökön, ez 0,51 pontos, 0,02 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás