Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Folytatódhat az emelkedés
No menu items!

BÉT – Folytatódhat az emelkedés

A pozitív nemzetközi befektetői hangulat miatt kedden is emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Varga Zoltán kifejtette: a vezető részvények közül érdemes figyelni a Richterre, amely a 8825 forinton beállított történelmi rekord felé veheti az irányt. A szakértő szerint a Mol árfolyama egyelőre a 2200-2300 forintos sávba szorult be, az OTP pedig a 13 000-13 100 forintos támasza közelében mozog. A Magyar Telekom kisebb negatív korrekciót mutatott, de továbbra is pozitív a technikai képe.

Az elemző kitért arra, hogy 9 órakor ismerteti a Központi Statisztikai Hivatal a negyedik negyedéves GDP-adatokat, a konszenzusos várakozás 5,6 százalékos éves bázisú csökkenést vetít előre, míg negyedéves összevetésben 0,5 százalékos csökkenés szerepel benne. Hozzátette, hogy hétfőn a miniszterelnök a parlamenti felszólalásában utalt rá, hogy könnyen pozitív meglepetés születhet, vagyis a vártnál kisebb lehetett a visszaesés mértéke.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 434,24 pontos, 1,00 százalékos emelkedéssel, 43 823,57 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 8,9 milliárd forint volt.

A Mol 22 forinttal, 0,98 százalékkal 2256 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,76 százalékkal 13 250 forintra nőtt, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,74 százalékkal 402 forintra csökkent, forgalma 131,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 145 forinttal, 1,71 százalékkal 8620 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás