Kezdőlap Tőzsde BÉT - Jelentős eséssel nyithat a tőzsde
No menu items!

BÉT – Jelentős eséssel nyithat a tőzsde

Jelentős eséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn, a befektetők a koronavírus-járvány terjedése és annak gazdasági hatásai miatt aggódnak az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Józsa Bence közölte, minden vezető részvény árfolyama csökkenhet: az OTP-nél a részvények árfolyama akár 12 500 forintra is visszaeshet. A Mol-nál gyengülés esetén 2200 forintnál található a következő meghatározó támasz. A Richter árfolyamában 6500, majd 6200 forintnál húzódnak fontos szintek, míg a Magyar Telekomnál a 396 forintos szintre érdemes figyelni.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1422,69 pontos, 3,34 százalékos csökkenéssel, 41 185,29 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 20,8 milliárd forint volt.

A Mol árfolyama 92 forinttal, 3,90 százalékkal 2268 forintra csökkent, 3,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 590 forinttal, 4,11 százalékkal 13 750 forintra esett, forgalmuk 13,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,86 százalékkal 403 forintra gyengült, forgalma 231,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 180 forinttal, 2,62 százalékkal 6695 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hiába szárnyal a kiutazás, csődbement a legendás magyar utazási iroda

Ahogy a szakmában már csendben tartottak tőle, a magyar...

Igazi Amerika, karnyújtásnyira Manhattantől. Stílus és komforta Sonesta White Plains Downtownban

White Plains – a New York melletti csendes, jómódú...

Együttműködési megállapodást kötött az MKIK és a NAV

Együttműködési megállapodást kötött hétfőn a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a megállapodás célja a vállalkozások működési feltételeinek javítása és az üzleti környezet átláthatóságának erősítése

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Hírek

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.