Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Negatív korrekció jöhet a nyitásban
No menu items!

BÉT – Negatív korrekció jöhet a nyitásban

Negatív korrekció jöhet a nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Józsa Bence kiemelte, hogy csütörtökön a hazai részvényindex csökkent, a negatív korrekció pénteken is folytatódhat.

A vezető részvények közül az OTP a 11 000 forintos ellenállási szintje felé erősödött, pénteken megtorpanhat az emelkedés, azonban a 10 450 forintnál meghatározó támasz húzódik.

A Mol árfolyama ismét a 2000 forintos támasz alatt zárt, ezúttal tartós lehet a letörés, és elindulhat az 1900 forintos szint felé.

A Richter jegyzése lefelé korrigált, amennyiben a 6750 forintos szint is letörne, 6600 forintig eshet rövid távon a részvény árfolyama.

A Magyar Telekom csütörtökön napközben a 400 forintos ellenállási szint fölé emelkedett, de végül nem tudott felette zárni, így továbbra is maradhat a 380-400 forintos kereskedési sávjában – fejtette ki Józsa Bence.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,62 pontos, 0,02 százalékos csökkenéssel, 36 340,47 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma az átlagosnál magasabb, 18,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

A Mol árfolyama 6 forinttal, 0,30 százalékkal 1987 forintra csökkent, 3,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 240 forinttal, 2,30 százalékkal 10 690 forintra erősödtek, forgalmuk 10,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 400,50 forintra nőtt, forgalma 210 millió forint volt.

A Richter-papírok 180 forinttal, 2,59 százalékkal 6765 forintra gyengültek, forgalmuk 2,8 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás