Kezdőlap Tőzsde BÉT - Vegyesen teljesíthetnek a vezető részvények
No menu items!

BÉT – Vegyesen teljesíthetnek a vezető részvények

Az előző kereskedési naphoz hasonlóan csütörtökön is vegyesen teljesíthetnek a vezető részvények a Budapesti Értéktőzsdén  – derül ki az Equilor Befektetési Zrt. elemzőjének előrejelzéséből.

Varga Zoltán szerint a Mol továbbra is a 2000 és a 2100 forint között, a Magyar Telekom pedig a 380-400 forintos sávban mozoghat. Az OTP a 10 ezer forintos szintet vette célba, a Richter grafikonján a 7 ezer forintos ellenállásra érdemes figyelni. Áttörés esetén rövid időn belül 7150 forintig emelkedhet – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 183,31 pontos, 0,52 százalékos emelkedéssel, 35 635,52 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,6 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

A Mol ára nem változott, 2056 forintot ért, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 105 forinttal, 1,09 százalékkal 9700 forintra erősödtek, forgalmuk 5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,26 százalékkal 388 forintra gyengült, forgalma 171,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,58 százalékkal 6970 forintra nőtt, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Igazi Amerika, karnyújtásnyira Manhattantől. Stílus és komforta Sonesta White Plains Downtownban

White Plains – a New York melletti csendes, jómódú...

Együttműködési megállapodást kötött az MKIK és a NAV

Együttműködési megállapodást kötött hétfőn a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a megállapodás célja a vállalkozások működési feltételeinek javítása és az üzleti környezet átláthatóságának erősítése

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Ez az új EU-s támogatási rend a tisztaipar támogatására

Az Európai Bizottság június végén új állami támogatási szabályozást...
Hirdetés

Hírek

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.