Hirdetés
Kezdőlap Fogyasztóvédelem Biztonsági és jogi következményei is lehetnek az illegális szoftverhasználatnak
No menu items!

Biztonsági és jogi következményei is lehetnek az illegális szoftverhasználatnak

Fotó: Pixabay

Annyival nem olcsóbb egy hamisított szoftverlicenc, amennyivel több veszélyt rejt! Sőt, sok esetben végeredményképpen még drágábbak is, ha egy esetleges auditra kerül sor, hiszen a bírság garantált!

A digitális kor kihívásai között kiemelt helyet foglal el a szoftverek jogtiszta használatának kérdése. A globális trendeknek megfelelően már Magyarországon is jelentős hangsúly helyeződik erre a területre, ugyanis egyre többen ismerik fel, hogy az illegális szoftverhasználat nem kevés kockázattal jár. Nemcsak biztonsági, hanem gyakran jogi problémákat is előidézhet, ami különösen a vállalatok számára okozhat igen komoly kellemetlenségeket.

Bár az egyre szigorodó szabályozásoknak köszönhetően visszaszorulóban van már a világban az illegális, azaz licenc nélküli szoftverek használata, mégis sokan választják ezt a megoldást, abban bízva, hogy így nem kell megfizetniük a jogtiszta szoftverek borsosnak vélt árát. Azonban van egy rossz és egy jó hírünk is.

Az az elképzelés, hogy egy internetről ingyenesen letöltött, aktiválatlan vagy éppen crackelt szoftver éppolyan hatékony és biztonságos lehet, mint a legális módon licencelt verziója, óriási tévedés! Sokan egyszerű megoldásnak hiszik azt, hogy megvásárolják a pár ezer forintért árult, gyanúsan olcsó és kétes eredetű termékkulcsokat, abban a tudatban, hogy ezzel a probléma megoldva, de az a szomorú hírünk, hogy ez még a korábbinál is nagyobb hiba!

A szóban forgó webshopok esetén az ott értékesített szoftverek hátterének ismerete nélkül is könnyedén rálehet jönni, hogy az eredetiséghez távolról sincs közük, hiszen számos árulkodó jelt vehet észre egy figyelmesebb vásárló. Csak néhány példát, hogy említsünk ezek közül:

Ezek az oldalak gyakran értékesítenek telefonos aktiválásos licenceket, melyek lényegében olyan termékek, amiket már aktivált valaki, ezért csak ezen aktiválási móddal használhatóak. Ennek következtében az eredeti tulajdonosnál blokkolásra kerül ez a termékkulcs, aki minden bizonnyal egy korábbi jóhiszemű vásárlója volt ugyan ezen webshopnak.

Ezen kívül megtalálhatóak kínálataikban OEM szoftverek is, amiket kizárólag a hardver gyártó cégeknek kínál a Microsoft, ennél fogva hivatalos módon kereskedelmi forgalomba nem hozhatóak. A végeredmény itt is szinte mindig ugyan az, hogy bizonyos időn belül a termékkulcs blokkolásra kerül.

A fentiek fényében nem meglepő az, hogy ezek az értékesítők kivétel nélkül maximum 30 nap garanciát vállalnak a náluk kapható szoftverekre. Ez természetesen nem véletelen, hiszen tisztában vannak azzal, hogy ezek a termékkulcsok szinte kivétel nélkül előbb vagy utóbb, de tiltásra kerülnek.

De jöjjön végre a jó hír! Az eredeti szoftverek napjainkban már nem annyira drágák, mint gondolnánk, és számos forrásból, akár kedvezményes áron is könnyedén beszerezhetők, legyen szó Windows, Office, vagy akár Server licencekről. Így pedig könnyedén elkerülhető mindennemű biztonsági, jogi és anyagi kockázat is.

„Bizonyos régiókban, különösen Ázsiában, Kelet-Európában, és egyes fejlődő országokban magas a nem jogtiszta szoftverek használatának aránya. Ugyanakkor javuló tendenciát látunk azzal kapcsolatban, hogy mind a kisebb vállalkozások, mind pedig a magánszemélyek is nyitnak a jogtiszta szoftverek irányába. Azt látjuk, hogy ezen a téren Magyarország eredményei is elmaradnak az Európai Uniós átlagtól. Általában a nagyobb vállalatoknál és intézményeknél figyelhető meg a jogtiszta szoftverek alkalmazása, részben a jogi következmények elkerülése, részben pedig a vállalati felelősségvállalás miatt. Bár egyértelműen látjuk azt is, hogy ebben a szektorban is bőven akadnak kivételek. Ezzel szemben a kisebb vállalkozások és magánszemélyek esetében lényegesen magasabb a nem legális szoftverek használatának aránya a költségek csökkentésére irányuló szándék, valamint a biztonsági és jogi tudatosság hiánya miatt.”, tájékoztatott Tóth Márk licencelési szakértő, az ország legnagyobb jogtiszta Microsoft szoftverlicenc kínálatával rendelkező Dexty Tech Zrt. ügyvezetője, a SzoftverPremium.hu tulajdonosa, akik rendkívül elismertnek számítanak ezen a területen, hiszen közel 6 ezer magyar cég, köztük több mint 130 állami intézmény szoftverparkját legalizálták már. Vélhetően ennek is köszönhető az, hogy 2024-ben megnyerték a Magyar E-Kereskedelem Napja Nagydíj számítástechnika kategóriáját.

Előnyök kontra következmények

A torrent oldalakról beszerzett, aktivátorral kijátszott szoftverek használata számos kárt okozhat, mind az egyének, mind a vállalatok számára. Gyakran tartalmazhatnak kártékony kódokat, mint például vírusokat, kémprogramokat, amelyek károsíthatják a rendszert, ellophatják az érzékeny adatokat, és más gépeket is megfertőzhetnek a helyi hálózaton keresztül. Emellett ezek a szoftverek nem jogosultak a gyártó által biztosított támogatásra és frissítésekre, Ez azt jelenti, hogy a felhasználók nem férhetnek hozzá a biztonsági javításokhoz, funkciófrissítésekhez, ami tovább növeli a rendszerek sebezhetőségét, nem beszélve arról, hogy gyakran az aktivátor használatának feltételét, a tűzfal kikapcsolása, természetesen nem véletlenül. Nem eredeti szoftverek esetén gyakoriak a rendszerösszeomlások és a váratlan hibák, amelyek csökkenthetik a termelékenységet és zavarhatják a munkafolyamatokat, abba pedig inkább bele se gondoljunk, hogy milyen következményekkel járhat, ha esetleg egy egészségügyi intézménynél használnak ilyen megoldásokat.

Sajnos ezen veszélyek nagy része pedig ugyanúgy fennáll, a pár ezer forintos licencek esetén is, ráadásul bizonyos tekintetben még veszélyesebbek is, mivel a vásárlók, legyen szó akár magánszemélyekről, akár cégekről, hamisan abban a tudatban vannak, hogy teljesértkű jogtiszta szoftverekkel rendelkeznek. Az aktivátorokat használók egy része legalább tisztában van azzal, hogy ez kockázatot jelent, ezért remélhetőleg elővigyázatosabbak.

„A kétes eredetű, nem jogtiszta szoftverek használata illegális tevékenység, ami súlyos jogi következményekkel járhat, beleértve bírságokat és peres eljárásokat. Ez különösen fontos vállalatok számára, ahol anyagi és reputációs károkat is okozhatnak. De abba is érdemes belegondolni, hogy a szoftvergyártók és fejlesztők bevételkiesést szenvednek el a nem eredeti szoftverek használata miatt, ami hosszú távon a kutatás-fejlesztés és az új technológiákba való befektetések csökkenéséhez vezethet”, hívta fel a figyelmet a szakember.

A több néha kevesebb

Bár a jogtiszta szoftverek kezdeti költsége magasabbnak tűnhet, hosszú távon a jogi problémák elkerülése, a technikai támogatás és a megbízható működés pénzügyi előnyöket jelenthet. Sok csomag tartalmaz képzési anyagokat és útmutatókat, amelyek segíthetnek a felhasználóknak maximálisan kihasználni a termék funkcióit.

„A nem eredeti szoftverek ára gyakran jelentősen alacsonyabb, mint az eredeti, jogtiszta szoftvereké. Ez a jelentős árkülönbség sokak számára vonzónak tűnhet, különösen rövid távon. Azonban fontos megérteni, hogy ez az árkülönbség nemcsak a szoftver beszerzési költségeiben rejlik, hanem a kockázatokban és a használat során felmerülő költségekben is. Hiszen a gyanúsan olcsó szoftverek csak a vásárlás pillanatában tűnhetnek kedvezőnek, mert egy büntetés esetén a jogtiszta licencek árának többszörösét kell majd kifizetni, a humoros része az egésznek pedig az, hogy utána még meg is kell vásárolni egy ténylegesen jogtiszta verziót.”- mutatott rá Tóth Márk.

A licencelési szakértő azt is elárulta, hogy az utóbbi években a szoftvergyártók törekedtek arra, hogy megfizethetőbbé tegyék termékeiket, különösen az örök licences modellek esetén. Ez lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy alacsonyabb díjakért férjenek hozzá a legújabb szoftververziókhoz, technikai támogatáshoz és biztonsági frissítésekhez. Ma már számos forrásból beszerezhetőek ezek a programok, érdemes mindenkinek igényeihez és lehetőségeihez mérten megkeresni a számára legoptimálisabb megoldást.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A gyors bérkonvergencia a kormány egyik új gazdaságpolitikai célkitűzése

Gazdasági növekedésre van szükség a kormány új gazdaságpolitikai céljainak eléréséhez, amelyek között szerepel, hogy 2028-ra a minimálbér 1000 euróra, a bruttó átlagkereset 1 millió forintra emelkedjen.

Dolgozóinak tizedét bocsátja el a Boeing

A Boeing világszerte 170 ezer ember foglalkoztat, az Egyesült Államokban az északnyugati Washington, és a délkeleti Dél-Karolina államban.

Itt a nagy összefogás az e-kamion töltőállomás piacon

 Teljeskörű megoldásokat kínáló e-depók kialakítására írt alá szándéknyilatkozatot a...

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...