Kezdőlap Címkék Adó

adó

Önkéntes pénztári befizetések. Az adókedvezmény 280 ezer forint lehet

Az öngondoskodást adókedvezményekkel segíti a kormány. Idén mintegy 710 ezren vettek igénybe adókedvezményt az önkéntes pénztári megtakarításaik után, az érintettek összesen több mint 28 milliárd forintnyi adót spóroltak meg - írták. 

Vállalkozás: megduplázódott a kiva belépési határa

December 1-jei hatállyal kétszeresére nőtt, ötszázmillióról egymilliárd forintra emelkedett a kisvállalati adó (kiva) belépési határa - hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium.

Kína a kötvénypiacra nyit

Kína 3 éves adómentességet ad a külföldi befektetések után.

Több mint háromszázezren katáznak – Jövőre 12 millióig nőhet az áfamentes kör

A héten átlépte a háromszázezret a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) választók száma, immár majdnem minden harmadik cég ezt az adózási módot választja

PM: adócsökkentésekkel lépett előre Magyarország a Világbank rangsorában

A szociális hozzájárulási adó és a társasági adó csökkentésének, valamint az építésügyi eljárások gyorsításának tudható be, hogy a térségben Magyarország érte el a második legnagyobb versenyképességi növekedést a Világbank felmérése szerint - közölte a Pénzügyminisztérium (PM). 

PM: tovább csökken a kisvállalkozások adója

Jövőre 12 millió forintra nőhet a kisvállalkozások áfamentessége, csökkenhet a bankadó, még több nyugdíjast és kutatót foglalkoztathatnak a cégek, illetve hozzájárulnak a közterhekhez azok a cégóriások, akik eddig ezt nem tették - közölte a Pénzügyminisztérium.

Vissza a régi rendhez. Újra jön az innovációs adó sokaknak

Négy év járulékmentes időszak után jövő évtől újra innovációs járulékot fizethet a vállalkozások jelentős része - vélekedik a a Niveus Consulting Group. 2019-től ugyanis újra a partnervállalkozások létszám és bevétel adatainak összevont mutatói lesznek a mérvadóak  a befizetési kötelezettség megállapításánál. 

Megadóztatná az olajat az ExxonMobile

The Washington Post Az újságíró úgy véli, hogy az ExxonMobil  javasolt szénadója emeli a fosszilis üzemanyag árát, közben a klímaváltozás elleni küzdelmet segítheti.

Az áfamentesség tizenkétmillió forintig járhat a kicsiknek

Az uniós tagállamok pénzügyminiszterei kedden döntöttek arról, hogy támogatják a magyar kormány azon kérését, amely a kisvállalkozásoknak jelentős adócsökkentést és egyszerűsítést biztosíthat - jelentette...

PM: Több adót fizettünk, mert csökkentek a közterhek

Az év első nyolc hónapjában 350 milliárd forinttal több adóbevételt könyvelhetett el az állam a tavalyi év hasonló időszakához képest; a pénzügyminisztérium szerint ez a közterhek csökkenésével van összefüggésben

Benzinár: a jövedéki adó egyelőre marad

Nem változik októbertől az üzemanyagok jövedéki adója, mivel az adóhatóság által vizsgált időszakban 50 dollár fölött maradt az ásványolaj Brent napi jegyzések alapján meghatározott hordónkénti átlagára. A benzin jövedéki adója így 120 forint, a gázolajé 110,35 forint marad. 

Online számla: kiállították a tízmilliomodikat is

Két és fél hónappal július elsejei indulása óta már jubilált is az online számlarendszer, a múlt héten ugyanis beérkezett a tízmilliomodik számla az adóhivatalhoz. Az új internetes rendszer úgy mérhet jelentős csapást a feketegazdaságra, hogy közben a tisztességes vállalkozásoknak könnyebbséget és újabb megrendeléseket is hozhat.

Adóelőleget kell fizetniük a lakbér után – figyelmeztet a NAV

A hosszú távú ingatlan bérbeadóknak 15 százalék szja-t kell fizetniük, január 1-jétől ugyanakkor már nem kell egészségügyi hozzájárulást (eho) fizetni a bérbeadásból származó jövedelem után.

Amerika üzletemberek számára vonzó az ország – mert szeretjük őket

Az amerikai üzleti tanács vezetője szerint azért vonzó Magyarország, mert kedveljük az amerikaiakat, alacsony a munkanélküliség, mérsékeltek az adók és jól növekszik a GDP.

Szárnyal az amerikai kaszinóipar

Az amerikai szerencsejáték szövetség (AGA) legújabb jelentése szerint azokban az államokban, ahol nem ütközik törvénybe a kaszinózás, a szerencsejátékokból származó bevételek egyre jelentősebb hatást gyakorolnak a gazdaságra.

Lakás, ingatlan, fejlesztés, áfa – javaslat a kormánynak

A civilek vezetője azt mondja, javaslatuk a lakásvásárlók, a piac és a költségvetés érdekeit egyaránt szem előtt tartja. Orbán Viktor miniszterelnök kormányához is elküldték véleményüket.

Részletfizetés – könnyített a NAV

Egyszerűsített, megduplázta a hátralék törlesztési idejét, felemelte az autómatikusan járó kedvezmény értékhatátárát a NAV. Igaz csak 2018 januárjától, de könnyebség lesz a bajba jutott magánszemélyeknek és az áfatartozó kissebb vállalkozásoknak is a törlesztés.

Szeptembertől drágább lesz a cigi, a kisösszegű átutalás ingyenessé válik

Még 2018-ban hatályba lépnek egyes adóváltozások, emelkedik a cigaretta, a dohány jövedéki adója - tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.

Egyre vonzóbb béren kívüli juttatás a cégautó

Ma már egyre több cég ismeri fel, hogy a cégautó minősége egyre meghatározóbb munkaerő megtartó erő, ami a cafeteria SZÉP-Kártyára lecsupaszítása után még fontosabb...

Cafeteria, biztonság és növekedés – az elfogadott 2019-es költségvetés számairól

Az elfogadott költségvetés középpontjában az ország biztonsága, a gazdasági növekedés fenntartása, a családok támogatása és a teljes foglalkoztatás elérése áll - mondta a pénzügyminiszter a sajtótájékoztatón, az Országházban.

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...