Az orosz Lada autómárka gyártója komoly válságban van, mivel a nyugati szankciók miatt a cég már jut hozzá alkatrszekhez. Most az Avtovaz bejelentette, hogy kényszerszabadságra küldi a dolgozóit.
Elon Musk szerint a Tesla új németországi és amerikai gyárai "dollármilliárdokat veszítenek" az akkumulátorhiány és a kínai ellátási zavarok miatt. A multimilliárdos a berlini és a texasi Austinban lévő üzemeket "gigantikus pénzégető kemencéknek" nevezte.
Van olyan gépjármű modell, amiből már nem is lehet rendelni, miközben a legtöbb személyautóra, vagy kishaszonjárműre több mint egy évet is várni kell. Szakértők szerint mivel a forint árfolyammozgása kiszámíthatatlan, a kereskedők többsége már csak az átadáskor érvényes árfolyamon vállalja az autók leszállítását.
A kecskeméti Mercedes-gyár előre hozta a karácsonyi szünet kezdetét a folyamatosan változó alkatrészellátási helyzethez igazodva - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.
Az alkatrészek, különösen a félvezetők hiánya nyomta rá bélyegét az ipar októberi teljesítményére is, amely a legnagyobb súlyú ágazatokat, a járműgyártást és az elektronikai termékek gyártását sújtotta leginkább. Elemzők szerint a helyzet javulása a jövő év közepéig aligha várható, így az ipar és a hozzá kötődő export növekedésre gyakorolt hatása növekvő kockázatot jelent a gazdasági növekedés szempontjából.
A beszállítói fennakadások és a félvezető alkatrészek hiánya miatt jelentős mértékben, tíz évvel korábbi szintjére esett vissza a harmadik negyedévben Németország autóexportja.
A várakozásoknál nagyobb mértékben romlott októberben a ZEW német gazdasági hangulatindexe. A visszaesés után a mutató a koronavírus-válság mélypontja, vagyis tavaly március óta a legalacsonyabb értéket vette fel.
A chiphiány és más alapanyagok, alkatrészek beszerzési nehézségei nyomták rá bélyegüket az ipar augusztusi teljesítményére. S mivel nincs jele a problémák oldódásának, nehéz időszak elébe tekint a magyar ipar - állapították meg elemzők a KSH adatközlése után.
A járművekhez szükséges mikrocsipek hiánya miatt a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában szeptember 6. és 18. között leáll a termelés - közölte az esztergomi vállalat kommunikációs vezetője.
A beszállítói nehézségek okozta alkatrészhiány miatt három hétre ismét leállt a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. közölte: a kecskeméti gyár az...
Az ipari termelés már tavaly utolérte a járvány előtti teljesítményét, a várakozásokat meghaladó márciusi adatokban a tavalyi alacsony bázisnak kivételesen nagy szerep jut. Az ipar hozzájárulása ellensúlyozhatja a többi szektor visszahúzó erejét a gazdasági növekedés alakulásában - kommentálták elemzők a KSH előzetes adatait.
Az elektronikai alkatrészek világpiaci hiány miatt az Audi és a Daimler is termelése kurtítására kényszerül. Az Audi a gyártás ütemét fogja vissza egyik üzemében, a Daimler pedig a részmunkaidőben foglalkoztatottak számát tervezi növelni.
Inkább negatív, mint pozitív meglepetést okozott az elemzőknek az ipari termelés decemberi alakulása, hiszen az októberi felpattanás után második hónapja csökkent a termelés. Úgy vélik, az alkatrészhiány miatt tartani lehet attól, hogy januárban sem következett be fordulat, az év egészében viszont kétszámjegyű is lehet a növekedés.
Hétfőtől ismét három műszakos munkarendben termel az Audi Hungaria Zrt. Az egy műszakos munkarendet az alkatrészellátás akadozása tette szükségessé - közölte a győri székhelyű autóipari vállalat.
A beszállítói nehézségek okozta alkatrészhiány miatt szerdától tíz napra ismét leáll a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.
Hétfőtől leáll a termelés az Audi győri gyárában is a koronavírus-járvány elleni védekezés és az alkatrészellátásban mutatkozó bizonytalanság miatt - közölte a vállalat.
A munkakeresés átlagos időtartama 10,0 hónap volt, az összes munkanélküli 35 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 36 százaléka legalább egy éve keresett állást.
AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.
A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.
A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez
A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek