Kezdőlap Autó Napi árazással megy a magyar autópiac, az extraprofitadó ronthat a helyzeten
No menu items!

Napi árazással megy a magyar autópiac, az extraprofitadó ronthat a helyzeten

2019-hez képest most nagyjából 30 százalék feletti az új autók áremelkedése, de van, ahol a 40 százalékot is eléri. Illusztráció: Bigstock

Van olyan gépjármű modell, amiből már nem is lehet rendelni, miközben a legtöbb személyautóra, vagy kishaszonjárműre több mint egy évet is várni kell. Szakértők szerint mivel a forint árfolyammozgása kiszámíthatatlan, a kereskedők többsége már csak az átadáskor érvényes árfolyamon vállalja az autók leszállítását.

Ami az új autók – személygépkocsik és haszongépjárművek – piacát illeti, továbbra is az látszik, hogy a gyártás még mindig komoly problémába ütközik és folyamatosan nagy a hiány. Ez már nemcsak Kelet-Európára igaz, hanem eljutottunk oda, hogy a teljes nyugat-európai piacról is azt a hírt kapjuk, hogy alig érkeznek a megrendelt járművek. Vagyis ott is nagyon nagy hiány keletkezett az új autók piacán, miközben a kereslet egyáltalán nem csökkent. Ezért természetesen az árak is emelkednek. Amiben az is szerepet játszik, hogy a nyersanyaghiány és az alapanyagok, valamint alkatrészek áremelkedése miatt is kénytelenek árat emelni a gyártók, importőrök. Így összességében, továbbra is drasztikusan emelkedő árral kell számolni az új autók piacán, rendkívül magas kereslet és drasztikusan csökkenő kínálat mellett – fejtették ki AzÜzlet által megkérdezett iparági szakértők.

Megduplázódik a cégautóadó! Az új extraprofitadó kivetésénél a jármű teljesítménye és a környezetvédelmi besorolása a lényeg! Elsőként és minden a cégautóadózás új szabályairól június 15-én, AzÜzlet Cégautó és flottakonferenciáján, ahol a szakértő előadók elemzik az új adószabályokat és az autópiac aktualitásait. További információ és jelentkezés: https://azuzletkonferenciakozpont.hu

Hozzátéve: 2019-hez képest most nagyjából 30 százalék feletti az új autók áremelkedése, de van, ahol a 40 százalékot is eléri. Az ár egyébként azért is érdekes, mert Magyarországon szinte mindegyik importőr euró elszámolással kapja a járművet az adott autógyártól. Az euró árfolyama viszont – az ukrajnai háború hatására is – rendkívül erőteljesen mozgott az elmúlt hónapokban és ez komoly forintgyengülésben mutatkozott meg. Mivel emiatt több importőr és kereskedő is nagyon megégette már magát, gyakorlatilag március vége óta már sehol nem lehet fix áron autót rendelni.

Jelenleg háromféle startégia jellemzi a piacot. Az egyik verzió az, amikor a kereskedő euróban számol: amikor a vevő bejelentkezik, a kereskedő az eurós árat váltja át forintra, és azt mondja, ez az ár. Majd amikor megjön a gépjármű, az akkor aktuális árfolyamon újból kiszámolja az árat. A másik stratégia az, amikor viszonylag sűrűn – legalább hetente, de van, hogy naponta – friss árlistát készít a kereskedő, aki ezért garantálja, hogy amikor beérkezik az autó, akkor azt az eredetileg megállapodott áron kapja meg a vevő. Ez ma már nagyon ritka, de még nem példa nélküli. És ami a leggyakoribb szinte minden importőrnél, hogy van egy árlista. Az ott szereplő áron lehet megrendelni az autót, már ha éppen lehet rendelni, mert nagyon sok modellről tudjuk, hogy egyáltalán nem is rendelhető.

A harmadik verzió esetében az árlista alapján rendelt autóhoz egy előszerződés is tartozik, ahol az importőr, vagy a kereskedő egyértelműen rögzíti, hogy az az ár, amin leszerződtek, csak az aláírás pillanatában érvényes euróárfolyamra vonatkozik. Ha viszont az árfolyam ingadozik (az előszerződésben meg szokták határozni ennek a határait, ami leggyakrabban plusz-mínusz 5 vagy 10 százalék között mozog) akkor az autó átadásakor, a forint gyengülése miatt esetleg megnövekedett összeggel növekszik a végszámla is.

Akik ezt a megoldást alkalmazzák, a fogyasztóvédelmi törvénynek megfelelően az elállás lehetőségét is rögzítik a fogyasztók jogaként. Nem véletlen, hogy ezért az autós szövetségek szerint arra az esetre is fel kell készülni, ha a háború, vagy a gazdasági helyzet miatt fizetésképtelenné válik egy-két olyan ügyfél, aki már megrendelte azt az autót, ami aztán beérkezik. Az illető eláll az átvételtől, mert mondjuk időközben felment az ár, amit nem tud kifizetni. Mindez persze nem hangzik olyan rosszul, mert egyelőre még a kereskedők és az importőrök is úgy vannak vele, hogy örülnének, mert annyian állnak még sorba az autókért, hogy biztos találnak rá három-négy vevőt. De azért azzal is érdemes számolni, hogy amennyiben az általános gazdasági helyzet tovább romlik, könnyen lehet, hogy már messze nem állnak sorban a nagysokára beérkező új autókért.

A jelenlegi helyzet különlegessége, hogy több olyan globálisan is népszerű modell is van, amiből már korábban olyan mennyiségű megrendelést vettek fel, amennyit az időközben bekövetkezett alkatrészhiány miatt kényszerűen visszafogott termelés mellett belátható időn belül – a jövő év végéig biztosan – nem tudnak legyártani. Az első ilyen a Toyota Landcruiser volt, amely kapcsán januárban azt jelentették be, hogy 2024-re sem tudják a megrendelések kielégítését vállalni, annál későbbi időpontra pedig nem vesznek fel rendelést, mivel azalatt bármi megtörténhet. Nem sokkal ezelőtt aztán jött egy újabb probléma, miszerint mi van akkor, ha már látják, hogy mikor lesz vége egy bizonyos modell gyártásának, mert új jön (lásd a Mercedes és a Volkswagen is bejelentett már egy-két modellt). Ebben az esetben is egyértelmű, hogy hiába rendelné meg az ügyfél az autót, nem biztos, hogy le tudnák gyártani a modellváltásig azt.

Az autóhiányhoz ráadásul pénzügyi, finanszírozási probléma is társul. Az ukrajnai háború kapcsán egész Európában elrugaszkodott az infláció, nőttek a kamatok és ezáltal a finanszírozás is drágább lett. Emellett az extraprofitadó is tovább drágítja a cégautó használatot: még tovább drágulhat a finanszírozás, és az Európában a legalacsonyabbak közé tartozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás mellett a casco díja is minden valószínűség szerint nőni fog. Ráadásul az autósoknak még a szervizköltségek drasztikusan emelkedésével is számolniuk kell, nem beszélve arról, hogy már most vannak olyan márkák, ahol bizonyos alkatrészekre akár hónapokat is várni kell.

Érsek M. Zoltán

Megduplázódik a cégautóadó! Az új extraprofitadó kivetésénél a jármű teljesítménye és a környezetvédelmi besorolása a lényeg! Elsőként és minden a cégautóadózás új szabályairól június 15-én, AzÜzlet Cégautó és flottakonferenciáján, ahol a szakértő előadók elemzik az új adószabályokat és az autópiac aktualitásait. További információ és jelentkezés: https://azuzletkonferenciakozpont.hu
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Varga Mihály benyújtotta a jövő évi költségvetést az Országgyűlésnek

Már a parlament előtt van a 2024-es költségvetési törvényjavaslat, amely a védelem költségvetése lesz - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter az Országházban.

Kijött a rendelet: kötelező marad, de teljesen átalakul az energetikai tanúsítvány 

Novembertől teljesen megújul az épületek energiahatékonyságát értékelő rendszer és új energetikai tanúsítványok jönnek. Továbbra is kötelező marad az energetikai tanúsítvány beszerzése az ingatlanok eladásához és bérbeadásához, de annak számát és átvételét már nem kell szerepeltetni a szerződésekben - derül ki az Ingatlannet.hu összefoglalójából.

Pánikhangulat uralkodott el a gazdálkodókon egy új kötelezettség miatt

Január 1-je óta a Nébih felületén kell vezetnie a gazdálkodóknak az elektronikus permetezési naplót. A naponta akár több órát is felemésztő adminisztrációs feladat a permetezési szezonban hatalmas terhet ró a gazdákra, amit sokan próbálnak áthárítani a növényorvosokra, holott ez nem az ő dolguk lenne.

KSH: visszaestek a beruházások az év elején

A beruházások volumene 2023 első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,8 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest - szezonálisan kiigazítva - 1,0 százalékkal nőtt. A beruházások volumenét jellemzően a vállalkozások csökkenő aktivitása alakította - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).  

Hírek

Kézműves vásár Velencén – több mint húsz helyi kézművessel 

Helyi kézművesekkel összefogva VÉKA néven szervez kézműves vásárt a...

SZÉP-kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg.

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Idén jobban fizet a diákmunka

Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.

Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani

A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.

Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács

A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Gazdaság

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.

Diákhitel: négy banknál lesz elérhető a kedvezményes számlacsomag

A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal megkötötték a megállapodást, amely rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújt az ügyfeleknek.

Máris terjeszkedik az új magyar szuperbank

Az MBH Bank Nyrt. tárgyal a Duna Takarék Bank Zrt. legalább 75 százaléknyi tulajdonrészének megszerzéséről - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján a néhány hete megalakult pénzintézet.