Az állampapír a legnépszerűbb befektetési forma. A megtakarítóknak biztos befektetés, a kormányoknak pedig költekezés lehetőségét adja. A kölcsönös függőség azonban könnyen pénzügyi válsághoz vezet, ahogy 2008-ban.
A hosszú lejáratú hozamokra ható jegybanki programok hatékonyságának növelése érdekében a monetáris tanács 33 százalékról 50 százalékra emelte az egyes állampapír-sorozatok jegybank által megvásárolható mennyiségét - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden honlapján.
Magyarország idei, megemelt államháztartási hiányának finanszírozását az Államadósság Kezelő Központ elsősorban intézményi forintkötvények kibocsájtásával képzeli el. Ezt Kurali Zoltán, az ÁKK vezérigazgatója a Reuters hírügynökségnek nyilatkozta.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) új, 3 százalékos fix kamatozású 20 éves benchmark államkötvényt bocsátott ki. Az első aukción a felkínált mennyiség kétszeresére volt kereslet.
A közelmúltbeli mélypontok közelébe süllyedtek az euróövezeti államkötvények hozamai, mivel a befektetők továbbra is a kockázatkerülést választják az amerikai-kínai kereskedelmi háború gyors és drasztikus kiszélesedése miatt.
Öngondoskodási államkötvény bevezetését tervezi a kormány. Ennél olcsóbb, biztonságosabb, egyszerűbb nyugdíjtermék nem lesz - mondta a Világgazdaságnak az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója.
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 75 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
A 15 éves lejáratú kötvények másodpiaci referenciahozama 4,11 százalék volt, az 5 éves lejáratúé 2,92, a 3 éves lejáratra az 1,54 százalékos referenciahozam alakult ki.
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek