Megtartotta első ülését a koronavírus elleni védekezés pénzügyi akciócsoportja, amely elkezdte az idei költségvetés átszervezését - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter.
Levélben fordult az Európai Bizottsághoz Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter. Azzal összefüggésben kér konzultációs időpontot, hogy a posta 2017 és 2019 közötti mintegy 36 százalékos bérfejlesztést hajtott végre. A keretszabályozási módosítását szeretne elérni.
Sztrájkra készülnek a vasutas-szakszervezetek: a legnagyobbak kollektív munkaügyi vitát kezdeményeznek közösen - közölte a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás.
2010-hez képest 52 százalékkal, azaz mintegy hatezer milliárd forinttal nőtt az állami vagyon nyilvántartási értéke, amely megközelíti a 18 ezer milliárdot - közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter.
A Magyar Posta elektronikus kézbesítő rendszerének segítségével az ügyfelek digitális eszközökön írjhatják alá az ajánlott levelek átvételét és követhetik a feladott levél útját. Az új eszközök alkalmasak az eSzemélyi igazolvány beolvasására is.
Azok a hiteladósok is benyújthatják lakás visszavásárlási igényüket az eszközkelőnek, akik a korábbi akcióban nem jelezték ezt a szándékukat, és kilakoltatás fenyegeti őket tartozásuk miatt.
A Nemzeti eszközkezelő programban részt vevők 65 százaléka, közel 20 ezer család vásárolja vissza otthonát. A kezelő szervezet a bankok által hiteltartozás miatt elvett lakásokat korábban az állam megvásárolta és most kedvezményes feltételekkel adja vissza korábbi tulajdonosainak.
A bérleti díjat rendszeresen fizető bérlők kedvező feltételekkel visszavehetik korábbi ingatlanjaiknak egy törvényjavaslat értelmében a NET Zrt.-től. Erről közleményt jelentetett meg a vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek