Megállapodás született a MÁV-nál az idei csoportszintű bérfejlesztésről. A vasúttársaság és az érdekképviseletek az egy évre kötött megállapodásban rögzítették, hogy a munkáltató 2020-ban átlagosan 10 százalékos keresetnövelést hajt végre.
Aláírták a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. fizikai dolgozóinak egységes 10 százalékos alapbérfejlesztéséről szóló megállapodást. A szellemi dolgozók bére 7 százalékkal emelkedik márciustól.
Átlagosan 12 százalékkal emeli dolgozói bérét idén a Magyar Suzuki. Az esztergomi gyár fizikai dolgozóinak átlagbére 13,4 százalékkal nő január elsejétől visszamenőlegesen - közölte a vállalat kommunikációs vezetője.
A kollektív szerződés megkötésére jogosult szakszervezetek megállapodtak a bér- és szociális juttatások idei emeléséről az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentjével, amely visszavonta csoportos létszámcsökkentési szándékát.
Megállapodott az idei béremelésről az Auchan és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ). Az új belépők kezdő alapbérét 17 százalékkal emeli az áruházlánc.
A BKV Zrt. nyolc százalékos béremelési ajánlatot terjesztett a munkavállalói oldal elé. A cégnél működő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) szerint ez megalázóan kevés.
Kezdődnek az idei bértárgyalások a Tesco áruházláncnál. A munkavállalói oldalon erre az évre százalékban legalább két számjegyű béremelést tartanak életszerűnek - írta a Magyar Nemzet.
Továbbra is jelentős béremelésre készülnek a Magyarországon működő vállalatok, noha számítanak a gazdaság növekedési ütemének mérséklődésére - hangzott el a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara rendezvényén.
Újratárgyalná a tavaly megkötött kétéves bérmegállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), ezért Kordás László elnök kezdeményezte a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) összehívását.
Sztrájkba léptek a General Motors amerikai munkavállalói, miután a bértárgyalások holtpontra jutottak az autóipari dolgozók szakszervezete és az autógyártó között. A GM-nek közel ötvenezer alkalmazottja van az Egyesült Államokan.
Hatodik napja sztrájkolnak a világ legnagyobb Nutella gyárában a munkavállalók bérköveteléseik nyomatékosítására, mogyorókrémet alig, Kinder Buenót pedig egyáltalán nem gyártanak múlt hét kedd óta - közölték szakszervezeti források hétfőn.
Megállapodott az SAS skandináv légitársaság vezetése és pilóta-szakszervezetei egy új kollektív szerződésről, így véget ért a cégnél az egy hete tartó és több mint 4000 járattörlést eredményező pilótasztrájk.
A rendelkezésre álló munkaerő-tartalék jelenlegi összetétele mellett a foglalkoztatási ráta legfeljebb szakpolitikai intézkedésekkel, esetleg a regionális eltérések szűkítésével javítható. A munkaerőpiac telítettsége a béremelés és a termelékenységet javító beruházások irányába tereli a vállalati döntéshozókat.
A Takarékbank 4,2 százalékról 4,4 százalékra emelte az idei, és 3,5 százalékról 3,6 százalékra a jövő évi GDP növekedési előrejelzését a gazdaság év eleji lendülete, a vártnál gyorsabb bérkiáramlás, a családvédelmi akcióterv, valamint az erőteljes működőtőke beáramlás hatására.
Antalya partvidéke sokféle merülési lehetőséget kínál: Kaş térségét a világ tíz legjobb búvárhelye között tartják számon, de Bodrum, Fethiye és Çanakkale is egyedülálló víz alatti élményeket ígér.
Egyre többen érzik úgy, hogy számukra a városi lét már nem fenntartható, és valami egészen másra van szükségük, majd tanyát vesznek, megpróbálnak természetközeli, önellátó életmódot kialakítani.
Több éven keresztül üzletszerűen vállalt gépjárművekkel kapcsolatos "ügyintézést" egy érdi család, a szolgáltatásukat azonban nem a jogszabályi keretek között nyújtották, illetve nem rendelkeztek a tevékenység folytatásához szükséges felhatalmazásokkal.
Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján.
A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.
2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.
Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.
A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek