Átlépte a százmilliárd forintot a vállalkozások igénye a versenyképességi támogatásra, ezért a kormány bővítheti a hozzájárulások keretösszegét - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, miután három cégnek adott át támogatási okiratot.
Az elmúlt időszakban tapasztalt felfutás elsősorban a 30 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett vállalati e-autó támogatási programnak köszönhető.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Az OTP összesítésében készült eredménykonszenzus szerint az elemzők alacsonyabb, átlagosan 221,645 milliárd forint eredményt valószínűsítettek az idei első három hónapra.
Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...