Kezdőlap Címkék Biztosító

biztosító

Jön az MI, és mindent felforgat a biztosításban!

Okoseszközökkel támogatott kockázatfelmérés a biztosítás jövője.

Több mint 80 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban

A meglévő szerződést december elsején éjfélig lehet felmondani.

Allianz Biztosító – 61 milliós bírság

A Magyar Nemzeti Bank 35 millió forint felügyeleti és 26 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az Allianz Biztosítóra.

Ősztől új néven folytatja az Aegon biztosító

Miután márciusban lezárult a magyar Aegon vállalatok akvizíciója, az új tulajdonosokkal kötött megállapodás alapján szeptembertől Alfa néven folytatja tevékenységét a cég érdekeltségéhez tartozó biztosító és nyugdíjpénztár - közölte az Aegon Magyarország Zrt.

Tízmilliárd forintra tehető a júliusi viharkár

A júliusi viharkárok miatt a biztosítók csaknem tízmilliárd forintot fizettek már ki vagy különítettek el lakossági, ipari és intézményi, valamint casco károkra - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége.

MNB – 36 milliós bírság a CIG biztosító korábbi vezetőinek

Személyi felelősségük is volt abban, hogy a cég az olaszországi határon átnyúló tiltott tevékenységet végzett, ezért a Magyar Nemzeti Bank összesen 36 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a CIG EMABIT korábbi felsővezetőire, illetve szakmai vezetőire - közölte a jegybank.

Vétó. Az állam nem engedélyezi a magyar Aegon eladását

A magyar állam nem engedélyezi az osztrák VIG biztosító társaságnak az Aegon magyarországi érdekeltéségeinek átvételét - jelentette be a Vienna Insurance Group AG.

Polányi Zoltán a CIG Pannónia új vezetője

A jegybank jóváhagyta, hogy Polányi Zoltán legyen a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. első számú vezetője, egyben a társaság leánycége, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (EMABIT) első számű vezetőjének helyettese - közölte a társaság.

Kivonul Magyarországról az Aegon biztosító

A VIG (Vienna Insurance Group) megveszi a holland Aegon biztosító közép- és kelet-európai részlegét - közölte az osztrák cég.

MNB – Hatvanmilliós bírság az Aegonnak

Különböző hiányosságok és szabálytalanságok miatt a Magyar Nemzeti Bank 45 millió forint felügyeleti, valamint 15 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt.-re.

Novis-ügy – MNB: lehetőség van a szerződések felmondására

A szlovákiai székhelyű NOVIS Biztosító körüli bizonytalanságok miatt kiemelten fontos, hogy a magyarországi ügyfelek is folyamatosan tájékozódjanak, és - a szerződéses feltételek adta keretek közt - hozzanak felelős döntést a biztosítóval való további együttműködésről - hívta fel a figyelmet a jegybank.

Új vezérigazgató jön az NN Biztosító élére

Holló Bence veszi át a magyarországi NN Biztosító vezetését december 1-jétől. A kinevezés a Magyar Nemzeti Bank jóváhagyását követően lép életbe - közölte a társaság.

Az Opus eladja a CIG-ben lévő részesedését

Az Opus Global Nyrt. eladja a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (CIG) alaptőkéjének 24,85 százalékát megtestesítő részesedését a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft.-nek.

Immár sehol sem biztosíthat a Novis

Az MNB után a szlovák nemzeti bank (NBS) is felfüggesztette a pozsonyi székhelyű, Magyarországon határon átnyúló szolgáltatást nyújtó NOVIS Biztosító termékeinek értékesítését. Az intézkedés a társaság működésének valamennyi tagállamát érinti.

MNB – 25 millió forint bírság a KÖBE biztosítónak

Számos területen feltárt jogsértések miatt a Magyar Nemzeti Bank 25 millió forint bírságot szabott ki a KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesületre (KÖBE).

Eladja lengyel üzletágát a CIG Pannónia

A CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (EMABIT) eladja a lengyel fuvarozói szakmai felelősségbiztosítás üzletágát állomány-átruházás keretében - közölte a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.

Visszakaphatják pénzüket a Robinson Tours utasai

A héten törölheti az utazásszervezői nyilvántartásból a Robinson Tours utazási irodát Budapest Főváros Kormányhivatala. A törlés után a vagyoni biztosítékot nyújtó biztosító egy héten belül visszautalhatja az utasoknak a korábban befizetett összegeket.

Biztosítás. Az Aegon veszi meg a CIG EMABIT üzletágait

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. leányvállalata, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (EMABIT) szavatolótőke helyreállítási tervének keretében több mint 100 ezer szerződéstől, közel 6 milliárd forint állománydíjú portfóliótól válik meg.

Idősek megtévesztése miatt büntetett a versenyhivatal

Megismételt eljárásban összesen csaknem 50 millió forinttal magasabb, vagyis a korábbinál másfélszer nagyobb bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Időskori Biztonság biztosítás megtévesztő reklámjai miatt.

Lengyel vezérigazgató az NN Biztosító élén

A tervek szerint január elsejétől Michał Hucał veszi át a magyarországi NN Biztosító vezérigazgatói posztját. Kinevezése a Magyar Nemzeti Bank jóváhagyását követően lép életbe.

Friss

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Alaptalanul támadják a magyar almatermelőket

Hazánkban számos ültetvény részt vesz az Agrár-környezetgazdálkodási programban (AKG), amely korlátozza a felhasználható növényvédőszerek körét.  

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megkezdődött a máltai repülőtér nagyszabású bővítése

2026 különösen fontos év a máltai turizmus számára, hiszen a Delta Air Lines elindítja közvetlen New York–Málta járatát, amely új szintre emeli a sziget hosszú távú tengerentúli összeköttetéseit.

Hírek

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.