Kezdőlap Címkék Borsod-Abaúj-Zemplén

Borsod-Abaúj-Zemplén

Csoportos adóelkerülési kísérletet leplezett le a NAV

Csoportos adóelkerülési kísérletet leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amikor Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei revizorai kiutalások felülvizsgálatakor felfigyeltek egy gyanúsan gyakran előforduló számlaszámra, amelyre több, egymástól független személy is kérte az általa visszaigényelt összegek átutalását.

Összefogással zöldebb jövőt építünk

Az Országfásítási Program eddigi négy ütemében 56 ezer sorfát ültettek el 1500 településen, több mint 2,5 milliárd forint támogatással.

A strucc- és emutartók is pályázhatnak telepfejlesztő támogatásra

Strucc levágatására és húsának értékesítésére Magyarországon a kistermelőknek is lehetőségük van.

Kiemelt segítség három vármegye zöld átállásához

Az igazságos átmenet feltétele, hogy az az érintettek lehető legnagyobb mértékű bevonásával történjen.

Kövér László: legfőbb korparancsunk megmaradni magyarként és keresztényként

A változó világban a legfőbb korparancsunk megmaradni magyarként és keresztényként - hangoztatta Kövér László, az Országgyűlés elnöke vasárnap a XXVI. Szentkirály Szövetségi Találkozón, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szentistvánon.

Jövő év elején indulhatnak az Interreg program pályázatai

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán közölte, hogy az Európai Bizottság a közelmúltban jóváhagyta a határmenti fejlesztéseket támogató Interreg program tervét, így jövő év...

Tízezer álláskereső regionális munkaerő-támogatása

Több mint tízezer álláskereső elhelyezkedéséhez kérték eddig a "Vállalkozások regionális munkaerő támogatását" - tájékoztatta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szombaton az MTI-t. Az augusztus...

Árvíz Borsodban. Két utat lezártak, kompok sem járnak

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Tisza és a Sajó áradása, illetve vízátfolyások miatt az autósoknak két alsóbbrendű útszakaszt kell elkerülniük - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

Államtitkár a munkaerő hiányáról: be kell vonni a láthatatlan tartalékot is

A versenyszférában több munkavállalóra van szükség, mint amennyi állás nélküli, foglalkoztatható ember van Magyarországon. A munkaerő-tartalék aktivizálásának fontosságáról szólva a Pénzügyminisztérium államtitkára egy keddi konferencián beszélt erről.

Afrikai sertéspestis – nőtt a fertőzött terület 

Nőtt az afrikai sertéspestis (ASP) miatti fertőzött terület Magyarországon: Borsod-Abaúj-Zemplén valamint Jász-Nagykun-Szolnok megyei vadgazdálkodása érintett - tette közzé a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján. 

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...