Kezdőlap Címkék Budapest

Budapest

Cégalapítási láz

Több mint 7600 új cég indult az első negyedévben Magyarországon - ez 2014 eleje óta a legmagasabb érték - ugyanakkor a cégtörlések száma is jelentősen nőtt, vagyis nem állt még helyre a stabilitás a cégvilágban - közölte az Opten céginformációs szolgáltató.

Világháborús bomba miatt kiürítették a Vörösmarty teret

Világháborús bombát találtak a fővárosi Vörösmarty téren hétfő délután - tájékoztatott a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje.

Bécs a favorit, Budapest a 76. legélhetőbb város – külföldi szemmel

Idén is Bécset ítélte a világ legélhetőbb nagyvárosának a külföldiek számára a Mercer tanácsadócég, amelynek ranglistáján Budapest - tavalyhoz hasonlóan - a 76. helyen szerepel.

Budapest. Cannabis ültetvény a lakásban

Budapesten, egy Budafoki úti lakás két helyiségében 16 tő cannabist termesztett egy páros. A rendőrök  a 31 éves R. Mátyást és 44 éves M. Gy. Lászlónét őrizetbe vették. 

KSH: több mint 17 ezer lakás épült tavaly – Budapest és környéke vezet

Tavaly 17 681 új lakás épült, 3292-vel, 22,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 36 719 volt, 3,4 százalékkal kevesebb, mint 2017-ben.

A Wizz Air júniusban új járatot indít Spanyolországból Budapestre 

A Wizz Air új járatot indít június 16-tól a spanyolországi Castellónból Budapestre, a gépek szerdánként és vasárnaponként közlekednek majd - közölte a Wizz Air. 

Budapest. Az új lakások ára tovább kúszik felfelé

Budapesten az újépítésű lakások átlagos négyzetméterára az OTP Jelzálogbank statisztikája alapján az idén 750 ezer forint, jövőre pedig 850 ezer forint körül alakulhat - közölte a cég.

Budapestet választották Európa legjobb úti céljának

Budapest nyerte el az Európa legjobb úti célja 2019 díjat – közölte az European Best Destination (EBD) európai turisztikai szervezet.

Lakásárak. A divatos helyeken 10 százalékos lesz a drágulás

A nem panel társasházi lakásoknál a fővárosban a pesti belvárosban, illetve a budai zöldövezetben számíthatunk a legnagyobb mértékű  áremelkedésre.

Gyorsult a lakásárak éves növekedése Budapesten

A lakásárak éves növekedési üteme az előző időszaki 20,8 százalékról 23,5 százalékra gyorsult a fővárosban 2018 harmadik negyedévében. A a vidéki városokban a fővároshoz képest alacsonyabb, 17,3 százalékos, a községekben 5 százalékos volt a drágulás az MNB lakásárindex legfrissebb értékei szerint.

Orbán Viktor a Nemzetközi Beruházási Bank költözéséről tárgyalt

A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) központjának Budapestre költözése volt a fő téma Orbán Viktor miniszterelnök és Nyikolaj Koszov, az NBB elnökének megbeszélésén Budapesten, a...

Budapesti irodapiac – egy negyedév, négy új épület, 44 ezer négyzetméter

2018. negyedik negyedévében 7,3 százalékos volt az üresedési ráta, 38 százalékos üresedési ráta továbbra is az agglomerációban, azaz a főváros elővárosaiban mérhető.

Budapest a legjobb lehet! Ha elegen kattintanak rá

Budapest a legjobb 20 között versenyez a legjobb európai úti cél címért: január 15. és február 5. között bárki szavazhat, hogy Budapest az European Best Destination szervezet szavazásán az első helyre kerüljön - közölte a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK).

Havazás – Késések, átirányítások a Liszt Ferenc-repülőtéren

Fennakadásokat okoz a légi közlekedésben a havazás, a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérre kedden több járat is késéssel érkezett meg, egyes gépek a környező légikikötőkben landoltak.

Kényszerleszállás Budapesten, elhunyt az utas

Rosszul lett egy utas a Sun Express német-török légitársaság Antalya és Berlin-Tegel közötti csütörtöki járatán, emiatt a gép Budapesten megszakította útját. Az utas még a levegőben meghalt.

Szálló por – Javult a levegő, Vác még veszélyes

Országszerte javult a levegő minősége, de egy településen továbbra is veszélyes, néhány helyen pedig egészségtelen a levegő a magas szállóportartalom miatt.

Szálló por: Budapesten és más településeken is veszélyes a levegő

Több település - köztük Budapest - levegőjét veszélyesnek minősítették a magas szálló por (PM10) tartalom miatt. 

Jövőre mérsékeltebben drágulnak a lakások?!

Mérséklődő drágulást vár jövőre a lakáspiacon az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, mivel szerinte a vevők nem tudják a végtelenségig követni az áremelkedést.

Szálló por: öt település egészségtelen, 13 helyen kifogásolható a levegő

Tovább nőtt a légszennyezettség a magas szállóportartalom miatt. Miskolcon már veszélyesnek minősítették a levegőt.

Szálló por – Tovább nőtt tucatnyi településen a légszennyezettség

Tovább nőtt a szálló por miatti légszennyezettség - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Friss

Inkubációs program új designtermékek fejlesztésére

Harmadik inkubációs programját indítja el a Creative Hungary: február 4-étől Product LAB néven pályázhatnak hazai designipari gyártók és tervezők új, piaci bevezetésre alkalmas designtermékek és prototípusok fejlesztésére.

A piacvezető magyar HR-szolgáltató felvásárlásokkal erősít az oktatás területén

A munkaerőhiány miatt egyre több vállalat szembesül a kihívással, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében képzéssel is tennie kell azért, hogy megfelelő minőségű emberek álljanak rendelkezésére.

Az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben a tavalyi

Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Hírek

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.