Új székházba költözött a Budapesti Értéktőzsde. A költözés sem a BÉT működését, sem a tőzsdei kereskedés menetét nem befolyásolta - közölte az értéktőzsde.
A Magyar Nemzeti Bank a hitelintézetek és biztosítók számára kiadott ajánlásban kezdeményezi, hogy az április 1-jét követően induló befolyásszerzési, illetve állományátruházási ügyletek esetében a tulajdonosi kör fontolja meg az intézmények részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére.
A Budapesti Értéktőzsde jövő pénteken törli a terméklistájáról a Kartonpack Dobozipari Nyrt. törzsrészvényeit, a részvényekkel hétfőn kereskednek utoljára - olvasható a BÉT honlapján.
Decemberben folytatódott a korrekció a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX index azonban így is kifejezetten erős évet tudhat maga mögött: a BÉT fő részvényindexe 50 721 ponton zárta 2021-et, amely 2020-hoz képest 20,6 százalékos, míg a pandémia előtti utolsó évhez, 2019-hez képest 10,6 százalékos növekedést jelent - közölte az értéktőzsde.
Újra rekordot döntött a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe: a BUX index októberben 54 198 ponton zárt, 2,5 százalékkal magasabban, mint szeptemberben.
Tovább eshet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a pénteki kereskedés során, így elsősorban a támaszokra érdemes figyelni - közölte az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
A monetáris tanács álláspontja változatlan a júniusban elindított monetáris politikai fordulat óta abban, hogy az infláció elleni küzdelem a jegybank első számú prioritása - mondta a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a BÉT50 konferencián.
Iránykereséssel kezdődhet a szerdai kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, a nemzetközi befektetői hangulat alakulása is kérdéses - közölte az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Miután történelmi csúcsról korrigált hétfőn a BUX, mérsékelt emelkedéssel kezdődhet a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden - közölte az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője.
Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken, és van némi esély, hogy új történelmi csúcsra kerül a BUX - közölte az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője.
A nemzetközi befektetői hangulat kissé pozitív, így mérsékelt emelkedésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a keddi nyitásban az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.
Folytatódhat az emelkedés pénteken, mivel a nemzetközi befektetői hangulat pozitív, és miután a csütörtöki kereskedésben ismét történelmi rekordot ért el a BUX index - közölte az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.
Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön, a nemzetközi piacok is felfelé mozognak - közölte az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.
Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.
z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.
Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.
A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek