A kamatstop bevezetése óta akár több százezer forintot is spórolhattak összesen az érintett lakáshitelesek, és június végéig még biztosan élvezhetik ezt az előnyt. A referenciakamatok a kamatstopos maximumtól továbbra is messze járnak, tartósan 16 körül mozognak. Ha megszűnik a kamatsapka, sok adós hitelkiváltással menekülhet meg a törlesztőrészletének havi több tízezer forintos emelkedésétől - írja a Bank360.hu.
Alaptalanul keltenek reményeket a devizahitelesekben a Kúria közelmúltbeli ítéletéhez kötődő olyan megnyilatkozások, amelyek szerint a hibás közjegyzői okiratok miatt a nehéz helyzetbe került adósok mentesülhetnek a végrehajtás alól – fejti ki Bódizs Kornél, a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetségének (MAKISZ) elnöke.
A szlovén parlament elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely a svájci frankban, vagy svájci frank alapon felvett lakossági hitelek adósainak az árfolyamkülönbség miatt 2015-ig felgyülemlett költségeit elosztja a bankok és a mintegy 32 ezer hitelfelvevő között. A pénzintézetek jelezték, hogy az alkotmánybírósághoz fordulnak.
Dobrev Klára azt ígéri, hogy ha a jövő évi választáson ő alakíthat kormányt, megalkotnak egy úgynevezett devizahiteles kárpótlási törvényt.
A Demokratikus Koalíció (DK) ellenzéki előválasztáson...
A horvát alkotmánybíróság elutasította hét horvátországi bank keresetét a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében. Egyúttal helyben hagyta a legfelsőbb kereskedelmi bíróság döntését, miszerint a pénzintézetek tisztességtelenül alkalmazták az árfolyamzáradékot, és egyoldalúan megváltoztatták a kamatokat, amelynek következtében megnőtt a hitelfelvevők törlesztőrészlete.
Erősíteni kell az emberek pénzügyi tudatosságát, hogy a hitelfelvételekkel ne növeljék pénzügyi sérülékenységüket - erre a következtetésre jutott elemzésében az Állami Számvevőszék (ÁSZ).
A devizahitelesek számára új jogi megoldás lehetőségét sejteti az Európai Unió bíróságának feltett értelmező kérdés, derül ki a Magyar Nemzet cikkéből. Tavaly decemberben indult Brüsszelben az eljárás, amelyet a Győri Ítélőtábla kezdeményezett. Eddig tizenöt konkrét magyar devizahiteles ügyet zárt le a jogi fórum.
Az Európai Unió bíróságának határozata nem veti el a magyar ítélkezési megoldást, ezért árfolyamrés és az árfolyamkockázat tisztességtelenségére hivatkozva a fogyasztók nem léphetnek fel új igényekkel, a kezelési költség és a folyósítási jutalék tisztességtelenségének kérdéskörében azonban a Kúria a bíróság ítélete alapján hozza meg döntését.
A devizahitelekről a Kúria konzultációs testületének legutóbbi állásfoglalása a kúria szóvivője szerint könnyíthet a devizahitelesek terhein. Igaz Simonné Gombos Katalin, a Kúria Polgári Kollégiumának szóvivője, kúriai bíró egy háttérbeszélgetésen a károsultak megnyert pereiről beszélt.
A Kúria két megoldást javasolt a bíróságoknak azokban a devizahiteles perekben, amelyekben a fogyasztónak sikerült bizonyítania, hogy az árfolyamkockázatról nem vagy nem megfelelő módon kapott tájékoztatást.
A Devizahitelek, az árfolyamkockázat jogi kérdéseit vizsgálta a Kúria mellett működő, bírákból álló konzultációs testület és emlékeztetőt adott ki, azzal, hogy a bírói testület júniusban újra tárgyal és állásfoglalást ad ki az esetleges teendőkről, jogi következményekről. Az Európai Bíróság határozatából és a Kúria által kiadott elékeztető szövegéből milyen változás következik? Mire számíthatnak a devizaadósok? Idézünk néhány fontosabb megállapítást, véleményt.
A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET) 28 ezer ügyfelének küldte meg azt a tájékoztató levelet, amely személyre szólóan tartalmazza az adott ingatlanra vonatkozó kedvezményes visszavásárlási feltételeket, a hónap végéig pedig befejezi a levelek postázását 32 500 ügyfelének.
A Kúria az Európai Unió Bíróságának múlt heti határozatára reagálva közölte: a Konzultációs Testület tovább vizsgálja , hogy az árfolyamkockázatra vonatkozó kikötések érvénytelensége milyen jogkövetkezményekkel járhat, és annak alapján a felek közötti elszámolás milyen elvek szerint történik.
Az ajánlat kézhezvételétől számított hatvan napon belül kell választ adnia a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. 32 ezer ügyfelének arra, hogy vissza akarja-e vásárolni a bankok által elvett otthonát.
A Kúria elutasította egy adós felülvizsgálati kérelmét, amelyet az ügyfél devizahitel-szerződése érvénytelenségének - ismételt - megállapítása érdekében indított.
Közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség. A férfi nyakon szúrt egy családsegítőt tavaly nyáron Inárcson - közölte a vádhatóság.
Az Országgyűlés lehetővé tette, hogy kedvezményesen visszavásárolhassák korábbi ingatlanjukat a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő, a bérleti díjakat rendszeresen megfizető bérlők.
A devizahiteles ügyekben átfogó vizsgálatot indít 2019-ben a Kúria – jelentette be a legfőbb ítélkező fórum évértékelőjén a testület polgári kollégiumának vezetője.
A bérleti díjat rendszeresen fizető bérlők kedvező feltételekkel visszavehetik korábbi ingatlanjaiknak egy törvényjavaslat értelmében a NET Zrt.-től. Erről közleményt jelentetett meg a vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter.
A munkakeresés átlagos időtartama 10,0 hónap volt, az összes munkanélküli 35 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 36 százaléka legalább egy éve keresett állást.
AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.
A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.
A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez
A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek