Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Használt gépek újrahasznosítása lendíthet a gazdaságon
No menu items!

Használt gépek újrahasznosítása lendíthet a gazdaságon

Az utóbbi hónapok történései a gazdaság lelassulásához vezettek szinte minden területen, és nem kedvezett a beruházási, vállalkozásfejlesztési kedvnek a háborús helyzet sem.

Mindehhez az is hozzájárul, hogy a pályázati pénzekhez év eleje óta nehezebben jut hozzá a KKV szektor. Éppen ezért ezek a vállalkozások keresik az új utakat, a piaci trendben pedig megfigyelhető, hogy a vállalkozások egyre inkább jól működő használt gépeket vásárolnak vagy éppen bérelnek.

Az év elején kezdődött az a tendencia, hogy nehezebb hozzájutni a pályázati pénzekhez, de már a múlt év végén is alig-alig voltak nyitva pályázatok. Ez a probléma valójában most fog beérni, hisz a cégek most küzdenek meg igazán ezekkel a hátrányokkal, főleg, ha fejleszteni is akarnak. Sajnos a gazdaság lelassulásával az igények is lecsökkentek, de reményeink szerint hamarosan kis fellendülésre is lehet majd számítani. Így előre gondolkodásra, proaktivitásra van szüksége a vállalkozásoknak, és új, alternatív megoldások keresésére, mint mondjuk a felújított gépek vásárlása. Érdemes azonban résen lenni és időben lépni, hisz a használt gépek piaca sem kimeríthetetlen” – kezdte Magyar Kálmán, az AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. ügyvezetője.

A csomagolástechnológiai piac egyik legnagyobb hazai szereplője pontosan látja és tapasztalja az új piaci trendeket, amelyekkel a hazai vállalkozások igyekeznek a mostani, bizonytalan piaci helyzetben is feltalálni magukat.

A felújított gépeket elsősorban olyan cégek keresik és vásárolják, ahol a valós beruházási igény megvan, de új gépek beszerzéséhez túl alacsony a rendelkezésre álló beruházási keret. Persze előfordul az is, hogy egy vállalkozás számára, csak egy rövid időszakra van szükség csomagológépekre, vagy csak kisebb bővítésre van igény és ezért keresnek felújított gépeket az új helyett. Az okok változatosak lehetnek, de a felújított csomagológépek iránt érdeklődők részéről, két valós igény mindig felmerül: egyrészt az új gépek beszerzésénél költséghatékonyabban szeretnének beruházni, másrészt pedig a beszerzést megbízható forrásból és valós terméktámogatással szeretnék megvalósítani. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a felújított gépre is garanciát szeretnének és azt, hogy biztosítva legyen a szakszervíz és az alkatrészellátás. Számunkra mindig is fontos volt a fenntarthatóság, az újrahasznosítás és ez már évek óta a cég egyik legfontosabb működési alapelve is” – fejtette ki Magyar Kálmán.

Fellendülőben a használt gépek piaca

Az ügyvezető szerint a cégek olyan új utakat keresnek, amelyek kedvező feltételekkel biztosítják a fejlődésüket. A használt gép piac felé tendált a legtöbb vállalkozás, hisz önerőből az új, modern technológiákat már nem tudják finanszírozni.

A használt gép piacnak két fontos előnye van, az egyik, hogy sokkal olcsóbban, általában kevesebb, mint ötven százalékos áron meg lehet vásárolni ezeket a gépeket. A másik pedig, hogy ezekhez a gépekhez általában azonnal hozzá lehet jutni, míg egy új gép megrendelése egy komolyabb gép esetében hónapokig is eltarthat. Használt ipari gépeket azonban nem lehet csak úgy az internetről vásárolni, hisz ha a vállalkozás nem kap garanciát a működésére, az komoly ráfizetést jelenthet. Hozzánk is sok cég fordult, mert nem tudta beindítani a gépet vagy nem kapott gépkönyvet és nem tudta használni a berendezést” – tette hozzá Magyar Kálmán.

Az ügyvezető felhívta rá a figyelmet, hogy a vállalkozásoknak, ha használt gépek vásárlása mellett döntenek, alaposan meg kell fontolnia, milyen használt gép-kereskedőhöz fordulnak.

Az AMCO Kft. is foglalkozik használt gépek eladásával és bérlésével, pontosan ismerjük a piaci igényeket. Felújítjuk a gépeket, tudjuk a működésüket hosszú időre biztosítani és garantálni tudjuk a gépek működését, valamint az alkalmazottakat is megtanítjuk a kezelésükre. Ezek egy vállalkozás számára – főként ha induló vállalkozásról van szó –, kulcsfontosságú tényezők. A bérléssel pedig a szezonális igényeket is ki tudjuk elégíteni. Azzal azonban érdemes tisztában lenni, hogy használt gép és felújított gép között is óriási különbségek vannak, hisz akadnak olyan berendezések, amelyek technológiailag már elavultak, ezért megbízható partnertől ajánlott vásárolni a gépeket” – magyarázta az ügyvezető.

A cég kereskedelmi képviselője szerint viszonylag gyakran előfordul, hogy ha egy cég új gépet vesz, problémát jelent, hogy mi legyen a még működőképes régi gépével. Ám ha az adott vállalkozás értékesíti a régi berendezést, azzal az új gép beruházási költségeit is tudja csökkenteni.

Gyakran előfordul, hogy egy gyorsan fejlődő cég a megnövekedett kapacitásigénye miatt új beruházásokba kezd, melyhez az új csomagoló gépeket tőlünk rendeli meg. Ilyenkor számukra problémát jelenthet, hogy mi legyen a jó állapotú és még működőképes régi gépekkel. Amikor egy adott vállalkozás gyorsan értékesíteni tudja a régi berendezéseit, azzal duplán jól jár, mert nem csak a fenti feladatok költségeit spórolja meg, hanem az új gépek beruházási költségeit is csökkentheti. Itt jön képbe újra az AMCO Kft., mert nem csak ezeknek a gépeknek az értékesítésében segítünk, hanem ezt megelőzően felújítjuk, ill. karbantartjuk. Pillanatnyi értéküket megőrizzük, esetenként növelni is tudjuk” – tette hozzá Németh Zsolt, az AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. kereskedelmi képviselője.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Csökkenő forgalom mellett emelkedett a BUX – Nyerő az OTP

A héten a legnagyobb mértékben, 2,08 százalékkal, 385 forinttal az OTP erősödött.

A 24. Jótékonysági Borárverésen új rekord született

A liciten megvásárolt tételekből és az árverést kísérő jótékonysági borvásáron összesen 22.610.000 forint gyűlt össze október 10-én.

Több mint egymilliárd forintos beruházás a Cerbonánál

A saját forrásból és hitelből megvalósuló, több mint egymilliárd forintos beruházáson több, mint tíz hazai és nemzetközi cég dolgozott.

Melyik vidéki településeken lesz biztosan új e-töltőállomás?

Az EM a különböző kiírásokon jelenleg összesen 260 milliárd forinttal ösztönzi zöldenergia termelésére és tárolására a magyar családokat és vállalkozásokat

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...