Kezdőlap Címkék Kormányinfó

kormányinfó

Még nagyobb akcióra kötelezik a boltokat

Az infláció letöréséért sokat tett a kormány, ezt szolgálták az árstopok és ezt szolgálja a kötelező akciózás is, amely eddig 10 százalékos árkedvezményt jelentett meghatározott termékkörre, de ez augusztus elsejével 15 százalékra emelkedik - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

Augusztustól vége az árstopoknak, emelkedik a babaváró hitel és a csok keretösszege

Meghosszabbítja a kormány az élelmiszerárstopot augusztus 1-jéig, ám azt követően az intézkedés megszűnik. Emellett jövő január 1-jétől emelkedik a babaváró hitel és a falusi csok keretösszege, az 5000 főnél nagyobb települések esetében viszont új támogatási rendszert dolgoz ki a kormány - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

Hideg élelem is vásárolható lesz SZÉP-kártyával, árplafon jön az áramra egyes szektorokban

Gazdaságvédelmi akciótervet fogadott el a kormány: árplafon lesz az áramra egyes szektorokban, hideg élelemre is felhasználható lesz a SZÉP-kártya, valamint a gyógyszerforgalmazó cégek az extraprofitadójuk felét leírhatják - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

Gulyás Gergely: a kormány meghosszabbítja a kamatstopot

A kormány ismét meghosszabbítja a kamatstopot és addig tartja fenn az intézkedést, ameddig a jegybanki alapkamat 10 százalék alá nem csökken - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

Gulyás: van rá forrás, marad a rezsicsökkentés a lakosságnak

Van forrás arra, hogy az átlagfogyasztásig megmaradjon a lakosságnak a rezsicsökkentés - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

Gulyás: lemondtak egyetemi kuratóriumi pozíciójukról a miniszterek

A kormány szerdai ülésének végén Varga Judit, Lantos Csaba, Lázár János, Varga Mihály, Nagy István, Szijjártó Péter és Navracsics Tibor miniszter bejelentette, hogy február 15-től nem folytatja tevékenységét az egyetemi vagyonkezelő alapítványok kuratóriumaiban - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

Kormányinfó: maradnak az árstopok és a kamatstop

A benzin- és az élelmiszerárstop meghosszabbításáról döntött a kormány - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

Kormányinfó: magán is spórol az állam, hatósági áras lesz a tűzifa

A kormány 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentést írt elő az állami szerveknél és az állami tulajdonú gazdasági társaságoknál. Emellett a jövő héttől az erdőgazdaságoknál is lehet tűzifát venni, amelyre hatósági árat fog megállapítani a kormány - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

Csak magántulajdonú gépjárművek kapnak ezentúl hatósági áron üzemanyagot

Csak a magántulajdonú gépjárművek, mezőgazdasági erőgépek, traktorok, valamint a taxik kaphatják a 480 forintos garantált áron az üzemanyagot, a Mol javaslatára, a kormány döntése értelmében.

Gulyás: további nyugdíjemelésről döntött a kormány

A kormány további 3,9 százalékos nyugdíjemelésről döntött az infláció miatt, így összességében 8,9 százalékkal emelkedik a nyugdíj - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

Kormányinfó: hétfőfől megszűnik a kötelező maszkviselés

Kivezeti Magyarország a koronavírus-járvány miatti korlátozások döntő többségét, mivel a járvány ötödik hulláma a végéhez közeledik - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

Kormányinfó: a kisvállalkozókra is kiterjesztik a rezsicsökkentést

Az infláció elleni küzdelemben a kormány egyik legfontosabb eszköze a rezsicsökkentés fenntartása, és kiterjesztése a kisvállalkozói és az önkormányzati szektorra is - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

Három járványügyi intézkedést vezet be a kormány

A koronavírus-járvány negyedik hulláma miatt a kormány három járványügyi intézkedést vezet be - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

Gulyás Gergely: biztosan meglesz az 5,5 százalékos idei növekedés

A gazdasági növekedés idén az 5,5 százalékot biztosan meghaladja, de akár a 7,5 százalékot is elérheti. Így a gyermeket nevelő családok mindkét szülője visszakapja jövőre a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadóját - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

5,5 millió beoltottal véget ér a kötelező maszkhasználat – könnyebb lesz az utazás is

Megszűnik a kötelező maszkhasználat 5,5 millió koronavírus ellen beoltott állampolgár elérése esetén. Ezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a Kormányinfón.

A kormány 13+1 pontja: a gazdaságvédelmi akcióterv

A kistelepüléseken épülő lakások áfáját 5 millió forintig visszatérítik, csökken a szocho, és a kiva mértéke, jön az eva -vég, eltörlik az adóelőleg feltöltését, megszűnik a reklámadó, és 5 százalékra csökkentik a szálláshely-szolgáltatások áfáját - néhány pont  a kormány a 13 plusz 1 pontból álló gazdaságvédelmi akciótervéből.

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...