A fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak júniusban az egy évvel korábbinál. Májushoz viszonyítva az árak átlagosan 0,2 százalékkal csökkentek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Májusban 8,7 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 6,1 százalékkal bővült - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A járműgyártásban gyorsult a növekedés üteme.
Májusban a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 3,0 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 2,6 százalékkal haladta meg a tavaly májusit. A legnagyobb bővülést az internetes kiskereskedelemben mérte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az idei első negyedévet a bruttó hazai termék (GDP) 0,1 százalékának megfelelő 10,2 milliárd forint többlettel zárta a kormányzati szektor az előző negyedévi 5,8 százalékos GDP-arányos 626,4 milliárd forint deficitet követően.
Májusban az ipari termelői árak összességében 2,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az előző havi 4,1 százalékos emelkedés után - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Áprilisban a bruttó átlagkereset 371 100 forint, közfoglalkoztatottak nélkül 381 700 forint volt, ami 9,0, illetve 7,9 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz viszonyítva - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Ismét 4,5 millió felett volt a foglalkoztatottak létszáma a március-májusi háromhónapos időszak átlagában, amire legutóbb tavaly augusztus-októberben volt példa.
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, áprilishoz viszonyítva 0,7 százalékos volt az árak emelkedése - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Áprilisban 6,3 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, ugyanakkor az előző hónaphoz viszonyítva 1,1 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Áprilisban a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 8,5 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva - főként a húsvéthatás miatt - 7,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Áprilisban az ipari termelői árak 4,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Belföldön 6,4 százalékkal emelkedtek a termelői árak az előző havi 5,6 százalék után, a forintban számolt exportárak 3,0 százalékkal nőttek az előző havi 1,9 százalékot követően.
Márciusban az export euróban számolt értéke 4,9 százalékkal, az importé 5,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz mérten, az exporttöbblet 54 millió euróval csökkent és 644 millió euró volt.
Az első negyedévben 5,3 százalékkal a nőtt bruttó hazai termék (GDP) a múlt év azonos időszakához viszonyítva, a legnagyobb mértékben a piaci szolgáltatások, az ipar és az építőipar járult hozzá a növekedéshez.
Az első negyedévben 26 százalékkal nőttek a beruházások a tavalyi 17 százalékos emelkedés után. A beruházások erős élénkülését elsősorban a vállalkozások fejlesztései eredményezték, a feldolgozóipar kapacitásnövelést célzó beruházásai 32,6 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Idén a február-áprilisi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 492 ezer volt, 47 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliek átlagos létszáma 162 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Az első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 5,3 százalékkal, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva, illetve kiegyensúlyozva 5,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Az építőipari termelés márciusban 67,6 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbit a januári 24 és a februári 46,8 százalék után. Az első negyedévben 48,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Márciusban a húsvéthatás határozta meg az idegenforgalmi statisztikát, a külföldi és belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma is csökkent a tavalyi harmadik havihoz képest, mivel a húsvét tavaly márciusra, idén viszont áprilisra esett. A szezonális és naptárhatás figyelembevételével azonban mindkét adat nőtt.
Márciusban az áruexport euróban számított értéke 4,9, az importé 5,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az áruforgalmi aktívum 677 millió euró volt, 21 millió euróval kevesebb a tavaly márciusinál
Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek