Kezdőlap Címkék KSH

KSH

Tovább nőtt a boltok forgalma szeptemberben

Szeptemberben 5,4 százalékkal haladta meg a kiskereskedelmi forgalom az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Szeptemberi statisztika. A nettó átlagkereset 215 500 forint

Szeptemberben a bruttó átlagkereset 322 800 forint volt, 10,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Január-szeptemberben a bruttó átlagkereset 324 100 forint, a nettó átlagkereset 215 500 forint volt, egyaránt 11,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette a KSH

Elkezdődött a KSH mezőgazdasági adatgyűjtése

Elkezdődött a Központi Statisztikai Hivatal mezőgazdasági adatgyűjtése, melynek célja, hogy nyomon kövesse a mezőgazdaság szerkezetében bekövetkezett változásokat, illetve pontos és hiteles adatokkal szolgáljon a magyarországi gazdaságirányítás, az Európai Unió és a gazdálkodók részére.

KSH: 4,8 százalékkal nőtt a GDP a harmadik negyedévben

Magyarország bruttó hazai terméke a nyers adatok szerint 4,8, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 5,0 százalékkal nőtt 2018 harmadik negyedévé ben az előző év azonos időszakához viszonyítva.

KSH: szeptemberben is 26 százalékkal nőtt az építőipar termelése 

Szeptemberben az építőipari termelés 25,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, az előző havi 25,7 százalékos felülvizsgált adattal szinte megegyezően.

Turisztikai adatszolgáltató központ alakul!?

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló törvény és a hozzá kapcsolódó jogszabályok módosításáról.

Nőtt a belföldi turizmus, a Balaton is népszerű volt szeptemberben

Szeptemberben a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,9 százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken, a külföldi vendégek által eltöltött éjszakáké 0,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Széchenyi Pihenőkártyával is egyre többen fizetnek.

KSH: tovább nőttek az árak októberben

Az esztendő tizedik hónapjában a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál az előző havi 3,6 százalékos emelkedést követően. Szeptemberhez viszonyítva átlagosan 0,5 százalékkal nőttek az árak.

KSH: nőtt a kiskereskedelmi forgalom szeptemberben

A kilencedik hónapban a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 4,4, naptárhatástól megtisztítva 5,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az első három negyedévben a forgalom naptárhatástól megtisztított volumene 6,5 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában, a nyers index 6,3 százalékos növekedést jelez.

Több használatba vett lakás, kevesebb építési engedély

Folytatódott a lakásépítések tavalyi lendületes bővülése az idei év első három negyedévében is

KSH: augusztusban 31 millió euró volt az exporttöbblet

Augusztusban az export euróban kifejezve 0,8, az import 6,2 százalékkal  emelkedett. A külkereskedelmi aktívum 31 millió euró volt, 401 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbinál - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 

Ipari árindex 2018 szeptember. Lassult a drágulás üteme

2017 és 2018 első háromnegyed évének összevetésében a belföldi értékesítés árai 5,7, az exportértékesítéséi 5,4%-kal nőttek.

KSH: csökkent a munkanélküliek száma a harmadik negyedévben

2018 harmadik negyedévében a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 10 ezerrel, 178 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,2 százalékponttal, 3,8 százalékosra csökkent.

Szeptemberben 251 ezren voltak munka nélkül – csoportos elbocsájtások

A nyilvántartott álláskeresők száma 6,5 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat szerint a 17 ezerrel csökkent az így nyilvántartottak száma.

KSH: augusztusban 10,1 százalékkal nőttek a keresetek

Augusztusban a bruttó átlagkereset 321 172 forint, a nettó átlagkereset 213 579 forint volt, egyformán 10,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az év első nyolc hónapjában a keresetek 11,8 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 

Nem volt hatékony a lakás-takarékpénztár? – KSH adatok

A kormány azzal magyarázza a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának megszüntetését, hogy az állami támogat nem volt elég hatékony, és keveseket juttatott célhoz, az óhajtott otthonhoz, statisztikai hivatal részletes adatokat közölt a magyarországi hitelezés összetételéről. Az Üzlet.hu összeállítása

Hasít az építőipar, közel negyedével nőtt az ágazat augusztusi termelése

2018 augusztusában 24,4 százalékkal nőtt az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz mérve. Az épületek építésének volumene 10,1, az egyéb építményeké 46,8 százalékkal haladta meg a tavaly augusztusit.

Több a turista Budapesten, jönnek a kínaiak is

Budapest kereskedelmi szálláshelyi vendégforgalma augusztusban tovább nőtt, január-augusztusban a vendégéjszakák száma megközelítette a hétmilliót. A magyar fővárosba egyre többen érkeznek Ázsiából, főként Kínából, Izraelből és Koreából.

KSH: 6%-kal drágább a búza, 11%-os árnövekedés a növényi termékeknél

2018 augusztusában a mezőgazdasági termelői árak 6,0%-kal nőttek 2017 azonos időszakához képest, amit a növényi termékek árának 11%-os emelkedése, valamint az élő állatok és állati termékek árának 2,1%-os csökkenése eredményezett.

KSH: nőtt a szálláshelyek forgalma augusztusban

Bár Széchenyi pihenőkártyával kevesebbet fizettek a kártyatulajdonosok, a külföldi vendégek száma emelkedett az év nyolcadik hónapjában, így végül a szálláshelyek forgalma 2,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Friss

Négy hidrogén- és 11 elektromos hajtású autóbuszra érkezett pályázat a HUMDA-hoz

A támogatási okiratok 2024 nyarára várhatóak, a projekteket legkésőbb 2027. június 30-ig kell lezárni, azaz addig kell beszerezni az autóbuszokat.

Egymilliárd dollárt gyűjtött az önvezető startup

A Wayve olyan szoftvert fejleszt, amely közérthetően elmagyarázza, hogy egy autó miért hozott egy bizonyos vezetési döntést.

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési...

A magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

Czomba Sándor szerint a belső mobilitást szeretnék segíteni, vagyis nem vendégmunkásoknak épülnek a szállások.

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.