Augusztusban a kiskereskedelmi forgalom 6,3 százalékkal, a naptárhatással kiigazítva 6,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a júliusi 5,4, illetve 5,3 százalékos emelkedés után.
A Központi Statisztikai Hivatal a GDP nyers volumenindexeit 2018 első és második negyedévére, illetve az első fél évre 0,1 százalékponttal fölfelé módosította - tájékoztatta az MTI-t a KSH.
Júliusban az export euróban számolt értéke 11,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az import 10,8 százalékkal nőtt - jelentette kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
A magyar gazdaság tavalyi teljesítménye felülmúlta a korábbi számításokat: az előzetes, tavaszi adatközlésnél is 0,1 százalékponttal magasabb, 4,1 százalék volt a gazdasági növekedés, miközben a GDP 73,3 százalékára csökkent az államadósság.
Augusztusban lassult az ipari termelői árak három hónapja tartó élénk emelkedése, összességében 8,1 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva az előző havi 8,4 százalék után - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal.
A június-augusztusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 173 ezer volt, 22 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal, 3,7 százalékra csökkent.
2018-ban az előző évinél 1,3 százalékkal nagyobb területen 5,0 százalékkal kevesebb, 6,9 millió tonna kalászos gabona termett. A változékony időjárás kedvezőtlenül befolyásolta az idei termésátlagokat. A zabon kívül mindegyik kalászos gabona hozama elmaradt a tavalyitól.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott jelentése szerint júliusban 12,8 százalékkal volt magasabb a bruttó átlagkereset az egy évvel korábbinál, az első hét hónapban 12,1 százalékkal nőttek a bérek.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a második negyedévben a beutazások és a kiutazások száma egyaránt nőtt, akárcsak a külföldiek többnapos tartózkodása. A magyar kiutazók körében az egynapos utak adták az utazások kétharmadát, a költések pedig negyedével emelkedtek.
Júliusban az ipari termelés volumene 6,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított adat 3,9 százalékos növekedést mutat, mivel idén eggyel több munkanap volt júliusban, mint tavaly - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Az elemzők várakozása ellenére nem mérséklődött az éves infláció augusztusban, de a maginfláció csökkenése továbbra is az inflációs nyomás hiányát jelzi a magyar gazdaságban.
Mind az export, mind az import euróban számított értéke dinamikusan növekszik, ugyanakkor a külkereskedelmi mérleg többlete 2018-ban várhatóan alacsonyabb lesz, mint tavaly volt az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint.
Júliusban az export euróban számolt értéke 11,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az import 10,6 százalékkal nőtt. A külkereskedelmi mérlegtöbblet 373 millió euró volt, 91 millió euróval több a tavaly júliusinál - jelentette a KSH.
Az idén 4,2-4,6 százalékkal nőhet a bruttó hazai termék (GDP) Magyarországon - közölték elemzők miután a Központi Statisztikai Hivatal kiadott második becslésében az előzetesen közöltnél 0,2 százalékponttal magasabb, 4,8 százalékos második negyedéves GDP-adatról számolt be az előző év azonos időszakához mérve.
Az ipari termelés júliusi növekedése alaposan elmaradt a várakozásoktól, , a 8 százalékos piaci konszenzustól, amit elemzők alapvetően az autógyári karbantartásokkal és leállásokkal magyaráztak.
A beruházások második negyedéves növekedése jelentős részben a költségvetésből részben uniós támogatással finanszírozott fejlesztéseknek köszönhető, a vállalatokat pedig a munkaerőhiány és a magas bérköltségek ösztönzik beruházásokra...
A munkakeresés átlagos időtartama 10,0 hónap volt, az összes munkanélküli 35 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 36 százaléka legalább egy éve keresett állást.
AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.
A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.
A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez
A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek