A monetáris tanács tagjai ellenszavazat nélkül döntöttek februárban arról, hogy 0,9 százalék maradjon az alapkamat, és mínusz 0,05 százalék az egynapos jegybanki betéti kamat - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a február 25-i kamatdöntő ülésről kiadott rövidített jegyzőkönyvében.
A magyar bankszektor 2019-ben elért 698 milliárd forintos konszolidált nettó eredménye 8,5 százalékkal magasabb az előző évi 644 milliárd forintnál - derült ki a Magyar Nemzeti Bank jelentéséből.
A koronavírus hosszabb távú hatásai kiszámíthatatlanok, de a gazdasági hatása tovább húzódik majd, mint az egészségügyi. A magyar gazdaság ellenálló képessége erős - mondta Matolcsy György.
Az éves fogyasztói árindex januárhoz képest 0,3 százalékponttal 4,4 százalékosra csökkent februárra, a maginfláció pedig 0,1 százalékponttal 4,1 százalékosra emelkedett. A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) szerint az infláció csökkenését az üzemanyagárak mérséklődése magyarázza.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) visszavonta a VirPay Pénzforgalmi Szolgáltató Kft. pénzforgalmi tevékenységi engedélyét. A kirendelt felügyeleti biztos arányosan kifizette az ügyfelek követelését - közölte a jegybank.
Jogsértések miatt a Magyar Nemzeti Bank 41,2 millió forint bírságot szabott ki a CIB bankcsoport két intézményére. A hitelezéshez kötődő kockázatvállalásokkal kapcsolatban is találtak szabályozási problémákat.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pozitívan bírálta el az elsőként pályázó Union Biztosító minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítását, azonnal indulhat a forgalmazás.
Kétszámjegyű bővülést mértek a vállalati és a háztartási hitelezésben tavaly: a vállalati hitelállomány 14, a háztartási pedig 17 százalékkal nőtt 2019-ben - ismertette Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. elvégeztette a Magyar Nemzeti Bank kötvényprogramjában való részvételéhez szükséges minősítését. Az anyavállalata minősítése alapján A minősítést kapott stabil kilátással a Scope Ratingstől.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának hangvétele a korábbiaknál szigorúbbnak tűnik, az alapkamat emelése azonban várhatóan még jó ideig nem kerül napirendre.
A monetáris tanács legközelebb a márciusi Inflációs jelentés keretében fogja átfogóan értékelni a makrogazdasági folyamatokat, és arra alapozva határozza meg, milyen mértékű lépés szükséges az inflációs cél elérése érdekében - közölte a testület.
A magyar pénzügyi szektor története legnagyobb fejlesztésének nevezte a március 2-ától üzemelő azonnali fizetési rendszert Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója egy háttérbeszélgetésen.
Tavaly 11,7 százalékkal, mintegy 5341 milliárd forinttal nőtt a háztatások nettó pénzügyi vagyona és az év végén elérte az 50 932 milliárd forintot - derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes adataiból.
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 2019-ben 974 milliárd forint, a GDP 2,1 százalékának megfelelő összeg volt - jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Kockázatos lehet kriptovalutákba fektetni, ugyanis árfolyamuk kiszámíthatatlan, bűncselekmények elkövetésére is felhasználhatják ezeket, ráadásul a hozzájuk kötődő kereskedelmi ügyleteket a Magyar Nemzeti Bank sem felügyeli - hívta fel a figyelmet a jegybank.
Az infláció év eleji megugrása elemzők szerint felveti, miként reagál a jegybank monetáris politikája arra, hogy a fogyasztói árak éves emelkedése messze meghaladta az MNB inflációs célsávjának tetejét, és a maginfláció is elérte azt.
Az infláció emelkedését főként az üzemanyag- és az élelmiszerárak növekedése magyarázza - állapította meg a januári inflációs adathoz fűzött kommentárjában a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A monetáris tanács tagjai ellenszavazat nélkül döntöttek januárban arról, hogy 0,9 százalék maradjon az alapkamat, és mínusz 0,05 százalék az egynapos jegybanki betéti kamat - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a január 28-i kamatdöntő ülésről kiadott rövidített jegyzőkönyvében.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek