A Magyar Telekom felfelé módosította a bevételre és a működési teljesítményt mutató EBITDA AL-re vonatkozó idei évi előrejelzését a várakozásoknál kedvezőbb tendenciák miatt -...
Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor szenior elemzője szerint, a hangulat azonban továbbra is törékeny.
Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX 30,59 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 57 699,78 ponton zárt kedden.
Növekvő forgalomban emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX minden idők legmagasabb záróértékén, 58 020,37 ponton zárt pénteken, ami 1164,36 ponttal, 2,05 százalékkal magasabb, mint egy héttel korábban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 447,33 pontos, 0,84 százalékos emelkedéssel, 53 823,23 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 8,0 milliárd forint volt, a vezető...
A Magyar Telekom 2022-ben a hazai online kiskereskedelmi piac forgalmának 2,4 százalékát adta, ezzel a hatodik legnagyobb online szereplőnek számít a magyarországi operációval működő e-kereskedők között. Ugyanakkor tavaly a távközlési szolgáltató online boltja adta el a legtöbb tabletet és mobilkészüléket - közölte a társaság a GKID elemző és tanácsadó cég felmérése alapján.
A BUX index áprilisban teljesen ledolgozta a márciusi veszteségét, az index 44 822 ponton zárta a hónapot, amely 5,9 százalékos emelkedésnek felel meg - közölte a Budapesti Értéktőzsde (BÉT).
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,2 százalékos csökkenéssel, 44 780 ponton zárta a februárt, a részvénypiac februári összforgalma pedig 151 milliárd forintot tett ki, ami jelentős visszaesés a januári 205 milliárhoz képest. A napi átlagforgalom 7,5 milliárd forintra csökkent az előző havi 9,3 milliárd forintról - közölte a BÉT.
A hírközlési cégeknek 2022 óta nem kötelező könyv vagy bármilyen más adathordozó formájában megjeleníteniük az előfizetőik adatait, ezzel 140 év után idén megszűnik a nyomtatott telefonkönyv. A Magyar Telekom tavaly kinyomtatott példányai voltak az utolsók, amelyek közül egyet a Postamúzeum részére ajánlott fel a vállalat.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénypiacán 3700 milliárd forint értékben kereskedtek 2022-ben, meghaladva az egy évvel korábbi 3270 milliárdot, a BUX index pedig 13,7 százalékos csökkenés mellett 43 793,8 ponton fejezte be az évet.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek