Kezdőlap Címkék Matolcsy György

Matolcsy György

Matolcsy György: a forint jobban teljesített az eurónál

A forint tette lehetővé 2010 után a magyar gazdaságpolitika új sikerképletének, az egyensúly és a növekedés képletének a beállítását és megőrzését - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a jegybank "75 éves a forint" című online konferenciáján.

Magas infláció – az áfacsökkentés nem lenne megoldás

Átmeneti az infláció magasabb szintje, és ha a jegybank használja a nála meglévő eszközöket, újra visszatérhet a 3 százalékos tartomány irányába 2022-ben - jelentette ki a pénzügyminiszter.

Matolcsy: több digitális, kevesebb építési beruházásra lenne szükség

Az állam vasba és betonba, nem pedig képességekbe, intézményekbe és agyakba fektet - bírálja a beruházások szerkezetét és ebből a szempontból érvel a magas költségvetési deficit ellen e heti írásában az MNB elnöke.

Különös paradoxon. Matolcsy a költségvetési támogatás és a növekedés fenntarthatóságának összefüggéseiről

A magyar gazdaság 2021 második negyedévében újraindult, és az év végéig el fogja érni a 2019. év végi teljesítményét, a teljes helyreállítás azonban ezzel nem ér véget, mert még rendezni kell az egyensúlyi mutatókat és a felzárkózás folyamatait is.    

Matolcsy: külön euró kellene az északiaknak és a délieknek

Kettős euróárfolyamot javasol Matolcsy György az eurózónában az északi tagállamoknak és a délieknek. A jegybankelnök szerint az új digitális jegybanki pénz megteremti az elvi lehetőséget az európai monetáris mozgástér tágítására is.

Orbán: zavaros idők jönnek, csak hitelre támaszkodni kockázatos

Veszélyes idők jönnek, nem tudja folytatni a világ az életét ott, ahol a járvány előtt abbahagyta, és ilyenkor tartalékra, fedezetre és biztonságra van szükség - jelentette ki a miniszterelnök a Magyar Nemzeti Bank budapesti logisztikai központjában a jegybankelnökkel tartott sajtótájékoztatóján.

Matolcsy a válságkezelésről: a mérleg vegyes, a teljesítmény közepes

Matolcsy György szerint Magyarország 2020-as válságkezelésének mérlege vegyes, a teljesítmény közepes, és csak a hitelállomány bővülése miatt nem omlott össze a magyar gazdaság.

Matolcsy: az euró bevezetése véget vetne a nemzeti felemelkedésnek

A jövő évi választás valójában arról szól, hogy képesek lesznek-e az Európai Unió intézményei - az Európai Egyesült Államokban hívő, balliberális magyar vezető csoporttal közösen - arra, hogy Magyarországot rövid úton bevigyék az euróövezetbe - írta a Magyar Nemzet internetes oldalán megjelent cikkében a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Matolcsy György: hibásak a 2022-es költségvetés kiindulópontjai

A Magyar Nemzeti Bank vezetése elindítja a költségvetési egyensúly helyreállításáért vívott hadjáratát annak érdekében, hogy már 2022-ben elérjék a 3 százalék körüli költségvetési hiányt és ezzel az államadósság-ráta erőteljes csökkentését - jelentette be a jegybank elnöke a Magyar Nemzet online platformján.

Matolcsy György: inflációs veszély van, kamatemelés jöhet júniusban

A monetáris politikai fordulat akár már júniusban is elkezdődhet, amennyiben a monetáris tanács tagjai úgy látják, már ebben a hónapban sor kerülhet a kamatemelésre - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Világgazdaság konferenciáján.

Matolcsy: felgyorsulhat az EU bomlása, robbanhatnak az adósságok

Az évtized kihívásait és lehetőségeit vette számba a jegybankelnök legfrissebb írásában.

Matolcsy: a magyar nyelv a gazdaságnak is erőforrás

A magyar nyelv nem csupán a kultúrpolitika ügye, különleges erőforrásként tekinthet rá a gazdaságpolitika is - írta a Magyar Nemzeti Bank elnöke a növekedés.hu oldalon megjelent elemzésében.

Matolcsy: képesek vagyunk a világ legjobbjai közé tartozni

Több ezer éves történelmünkben már többször hoztunk létre világraszóló, az adott korban kiemelkedő teljesítményt, amely döntően a nyelvünkben és kultúránkban élő forrásokból merítettek - írta a novekedes.hu portálon Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke Csizmadia Norberttel közös cikkében.

Matolcsy: a magyar jövőkép nyugati irányból keletre fordul

A magyar nyelvre kell építeni a jövőképet, amely nyugati irányból keletre fordul - hangsúlyozza legfrissebb írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Matolcsy: hat fő növekedési forrással rendelkezik Magyarország

Magyarország hat olyan növekedési forrással rendelkezik, amelyekhez társítani lehet a koreai, izraeli, dubaji/emirátusi, szingapúri és a három kínai sikerváros fejlődési motorjait - írta Matolcsy György jegybankelnök Csizmadia Norberttel, a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) kuratóriumi elnökével közösen jegyzett írásában.

Matolcsy György: az Egyesült Arab Emírségek a követendő példa

Az Egyesült Arab Emírségeket több mint ötven fontos jelzőszámban világelső, száz fejlettségi területen vezeti a régiót, a világ leghatékonyabb országa és első a világon az emberek vezetőkbe vetett bizalma terén - írta Matolcsy György jegybankelnök a utalva arra, hogy Magyarország megkísérelhetné átvenni a világ egyik legsikeresebb országának módszereit.

Matolcsy György 4T modellje – “Tehetség Minisztériumra lenne szükség”

Ha az elmúlt 500 év sikereinek kulcsa a pénzvagyon tőkévé alakítása volt, akkor a most induló korszak kulcsa a tehetség bevonása a tudás, a technológia és a tőke legjobb kombinációinak létrehozásába - írta a jegybankelnök A 4T modell címmel megjelent írásában.

Matolcsy György: csak unortodox közgazdaság létezik

Már nincs kőbe vésett, ortodox közgazdaság, mert az állandó változásban van, így mindig unortodox - írta a jegybankelnök legújabb írásában, amely egyben a második része a fentartható felzárkózásról szóló okfejtésnek.

Matolcsy tizennyolc pontja – új gazdaságelméletre van szükség

Egy fenntartható magyar felzárkózáshoz biztos gazdaságelméleti alapok kellenek, miközben a korábbi alapok megváltoztak. A korábbi közgazdasági elméletek már nem érvényesek, helyükre egy új, most formálódó elmélet lép - írta Matolcsy György, az MNB elnöke.

Matolcsy György: fenntartható felzárkózási pályát kell kijelölni

Első pillanatra úgy tűnhet, hogy a magyar gazdaság újraindítása csak annyit jelent, hogy kinyitnak azok, akik korábban bezártak, de valójában több újraindításra is szükség van - állapította meg friss írásában a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Friss

Inkubációs program új designtermékek fejlesztésére

Harmadik inkubációs programját indítja el a Creative Hungary: február 4-étől Product LAB néven pályázhatnak hazai designipari gyártók és tervezők új, piaci bevezetésre alkalmas designtermékek és prototípusok fejlesztésére.

A piacvezető magyar HR-szolgáltató felvásárlásokkal erősít az oktatás területén

A munkaerőhiány miatt egyre több vállalat szembesül a kihívással, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében képzéssel is tennie kell azért, hogy megfelelő minőségű emberek álljanak rendelkezésére.

Az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben a tavalyi

Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Hírek

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.