Kezdőlap Címkék Mezőgazdaság

mezőgazdaság

Nagy István: a magyar agrárium válságálló

A statisztikai adatok szerint a koronavírus-járvány alig érintette az agrár-külkereskedelmet. Ez jól mutatja, hogy a magyar mezőgazdaság erősen válságálló - mondta az agrárminiszter.

Jól sikerült az év vége – A szolgáltatások és az ipar húzta le a tavalyi GDP-t

A GDP volumene a tavalyi negyedik negyedévben 3,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A harmadik negyedévhez viszonyítva 1,4 százalékkal nőtt, az előző év negyedik negyedévéhez mérve pedig 4,1 százalékkal csökkent a magyar gazdaság szezonálisan és naptárhatással kiigazított teljesítménye a tavalyi utolsó negyedévben - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Nagy István: több mint 4200 milliárd jut vidékfejlesztésre

A kormány a Közös agrárpolitika (Kap) vidékfejlesztési pillérén keresztül történelmi léptékű forrást, 4265 milliárd forintot fordíthat a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig - jelentette ki az agrárminiszter.

KSH jelentés. Nőtt az agrárium kibocsátása 2020-ban

A mezőgazdasági termelés volumene 2,1 százalékkal csökkent, az árak 6,3 százalékkal emelkedtek. A mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke 4,1 százalékkal nőtt 2020-ban - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Veszélyes kiszorítósdi. Meghatározták az Európából száműzendő invazív fajok listáját

A különböző betolakodó és száműzendő invazív fajok európai felszámolásának prioritását tanulmányozta egy európai tudósokból álló nemzetközi szakértői csoport  - olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Agrárkilátások – a gépesítés a döntő

Az előző negyedévhez képest javultak a magyar mezőgazdaság kilátásai, ugyanakkor minden területen döntő szempont a gépesítés, hiszen az az árakra is hatással van - derül ki a Takarékbank harmadik negyedéves felméréséből.

Vírus következmények – a luxuscikkek és a betevő falat hiánya

A COVID-19 hónapokra határozta meg Európa mindennapjait. A gazdaság mesterséges kómában tartása, az élet korlátozása, kijárási tilalom. Lezárt határok, kikötők, bezárt üzletek, piacok és éttermek - akadozó áruszállítás. És persze néhány más abszurditás, amit európai lapokból Petrus Szabolcs munkatársunk idéz.

Nagy István: a munkanélküliek előtt nyitva áll az agrárium

A gazdálkodók felkészülten várják a koronavírus-járvány esetleges újabb hullámát, lesz elegendő külföldi idénymunkás, de a munkájukat vesztett hazai munkavállalókra is számítanak - mondta az agrárminiszter.

Az osztatlan közös tulajdon vége – abszolút többség is elég

Januártól nem kell minden tulajdonos beleegyezése az osztatlan közös tulajdon felszámolásához, ami gyorsítja majd a tulajdonforma megszűnését  - közölte Nagy István agrárminiszter.

Matolcsy tizenkét pontja – reformok kellenek

Matolcsy György szerint az évtized megnyeréséhez már az első három évben el kell indítani a 2030-ig szükséges reformok legalább 80 százalékát. Jól kell kiaknázni Magyarország geopolitikai helyzetét, időbeli környezetét, az emberi-intézményi erőforrásokat és a nem humán tényezőket.

Takarékbank: a mezőgazdaság elvesztette válságállóságát

Kissé javultak az agrárium szereplőinek várakozásai a második negyedév végére, de továbbra is bizonytalanság jellemzi az ágazatot, főként a beszűkült exportlehetőségek és a tavaszi aszály miatt - közölte a Takarékbank agrár üzletágának ügyvezető igazgatója.

A járvány német gócpontjában: vírusos kelet-európai bérmunkások

A legnagyobb német húsfeldolgozó konszern, a Tönnies telepei a koron-vírus legnagyobb gócpontjai lettek. A detmoldi vágóhídat karantén alá vonták, 6.500 alkalmazott, közöttük sok kelet-európai bérmunkás fertőzött, a cégvezető-tulajdonos, Clemens Tönnies sem hagyhatja el otthonát.

Nagy István: Az EB javaslata az európai mezőgazdaság halálos ítélete

Az európai mezőgazdasági termelés 15 százalékos csökkenéséhez vezet, ha az Európai Bizottság által a 'Termőföldtől az asztalig' javaslata, valamint 'Biodiverzitás stratégiája' gyakorlattá válik. Nagy István agrárminiszter előzetes szakmai elemzésre hivatkozva 'kivihetetlennek' nevezte a brüsszeli elképzeléseket.

Újra jöhetnek külföldi idénymunkások a földekre

Nemcsak a határ menti, de a szomszédos országokból távolabbról érkező idénymunkások is részt vehetnek a mezőgazdasági betakarítási munkákban.

Nagy István: földtulajdonosok milliói juthatnak önálló területhez

Az osztatlan közös jogviszonyok a magyar mezőgazdaságban olyan gúzsba kötött állapot eredményeztek, amelyet mindenképpen fel kell oldani - jelentette ki az agrárminiszter.

Ingyenhitel a mezőgazdaságnak

Az agrárvállalkozások teljesen kamat-, költség- és díjmentes Agrár Széchenyi Kártyát igényelhetnek a koronavírus-járvány miatti gazdasági nehézségek leküzdésére.

Agráröröklés. Speciális szabályozáson dolgozik a szaktárca

Az Agrárminisztérium agráröröklési szabályok megalkotásával és a családi gazdaságok új jogszabályi környezetbe illesztésével állítaná meg a földbirtokok elaprózódását, illetve adna lendületet a generációváltásnak a magyar agráriumban.

Nőtt a mezőgazdaság termelési értéke idén

A termelési volumen 0,7 százalékos csökkenése, valamint a termelői árak 3,8 százalékos emelkedése következtében a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke 3,1 százalékkal nőtt idén a tavalyihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Az agráriumban az öröklés rendszerével is foglalkozni kell

A következő évek feladatai között a fiatalításról és arról is beszélt az agrárminiszter, hogy jogszabály mondja ki: az öntözés közérdek.

Kihalófélben a hasznos rovarok – felemelkedőben a csótányok

Rohamosan csökken a rovarok és pókok száma a németországi erdőkben és füves területeken - állítják kutatók, akik szerint az intenzív mezőgazdasági termelés a felelős az aggasztó mutatókért.

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Hírek

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...