A nagyvállalati beruházási támogatási program keretében a napokban három, összesen 3,5 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg, amelyből az állami támogatás 1,2 milliárd forintot tett ki - jelentette be a pénzügyminiszter.
Folytatódik a nagyvállalati beruházási támogatási program az idén 25 milliárd forint kerettel, ha ennél nagyobb indokolt igény jelentkezne, a lehetőséget bővíthetik - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.
Idén 25 milliárd forintból folytatódik a nagyvállalati beruházási támogatási program. A cél, hogy 2021 a magyar gazdaságban a növekedés éve legyen - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter.
Tizennyolc milliárd forintnyi beruházásról és 1700 munkahely megvédéséről írt alá megállapodást négy magyarországi vállalkozással Varga Mihály pénzügyminiszter.
Erősödnek a magyar vállalkozások beruházási igényei, ezért a kormány 40 milliárdról 80 milliárd forintra emeli a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program idei keretét - jelentette be Varga Mihály.
A következő három évben 315 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg az emelt keretösszegű nagyvállalati beruházási támogatással kiegészítve - jelentette ki Varga Mihály.
Hatpontos akcióterv garantálja, hogy az Electrolux csoportos létszámleépítéssel érintett mintegy 800 jászberényi munkavállalója nem lesz munkanélküli - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Jászberényben.
A Gyermelyi Zrt. telephelyén Varga Mihály pénzügyminiszter és Tóth Béla, a vállalat elnök-vezérigazgatója csütörtökön felavatta a társaság 7,2 milliárd forintos beruházással épült új tésztagyárát, amelyhez a magyar kormány 2,4 milliárd forint támogatást nyújtott.
Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.
A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján.
A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.
2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.
Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.
A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében
A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek