Kezdőlap Címkék Nébih

Nébih

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Harmadával csökkent az élelmiszerpazarlás Magyarországon 2016 óta

Nyolc év alatt harmadával csökkent az élelmiszerpazarlás Magyarországon egy tavalyi év végi felmérés szerint. Míg 2016-ben fejenként évente átlagosan 33,1 kilogramm élelmiszer került a kukába, ez a mennyiség 2024-re 21,5 kilogrammra csökkent, azonban az élelmiszerhulladék mennyisége évente még így is 206 ezer tonnát tesz ki.

Megérkeztek a nyári ellenőrzések első szakaszának eredményei

Lezárult a nyári szezonális ellenőrzés első szakasza. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei több mint 160 ellenőrzést tartottak. Az ellenőrök nyári lovas táborokat, fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmények előállítóit, ásványvíz-palackozókat és szikvíz-előállítókat, valamint helyi termelői piacok árusait vizsgálták. Többek között öt lovastábor és egy nem engedélyezett tevékenységet végző vállalkozás ellen indult eljárás, valamint egy üzemben 1,3 tonna lejárt, jelöletlen és nem nyomon követhető élelmiszert vontak ki a forgalomból.

Az élelmiszeripar jövője a fiatalok kezében van

Az élelmiszeripar területei, beleértve a termelési folyamatok optimalizálását, az új technológiák alkalmazását és a termékfejlesztést, egyre nagyobb szerepet kapnak a fenntartható gazdálkodásban.

Megvannak a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első eredményei  

Sérült halat nem találtak a vizsgálatot végzők, és a halak értékesítés előtti kötelező kábítása is megtörtént.

Január 1-jétől a felvásárlóknak 30 napon belül ki kell fizetni a termelőket

A 30 napos fizetési határidő a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek ellenértékének kifizetésére már 2012 óta hatályos előírás, azonban – a termelők védelme érdekében – ennek megszegése jövő év elejétől már közigazgatási bírsággal is jár.

Mit talált a Nébih a tejtermékrészlegeket ellenőrizve?

Egy kereskedelmi egység hűtőkamrájában csomagolt, jelöletlen, nem nyomon követhető darabolt sajtokat találtak.

Szupermenta program – szabálytalanságok az energiaitaloknál

A magas a koffeintartalma miatt az energiaitalok fogyasztása gyermekek, valamint terhes vagy szoptató nők számára nem javasolt.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is megjelent a madárinfluenza

A baromfikat zárt helyen kell etetni, itatni, emellett a takarmányt és az alomanyagot is zárt helyen kell tárolni.

A házi baromfiban is megjelent a madárinfluenza

A Nébih továbbra is arra kéri az állattartókat, hogy következetesen és szigorúan tartsák be a járványvédelmi előírásokat.

Vigyázat borkészítők! Figyelmeztet a Nébih a mustgáz miatt

Ha a láng derékmagaságban vagy annál lejjebb tartva kialszik, a pincét azonnal el kell hagyni.

Ismét meghirdette a Nébih a Húsvét zöldítő pályázatot

A Húsvét zöldítőre jövő péntekig várják a pályaműveket 3 kategóriában. A jelentkezők élelmiszerpazarlást ösztönző locsolóversekkel, élelmiszermaradékokat felhasználó tojásfestési ötletekkel és ételreceptekkel pályázhatnak - írták.

Elindult a tavaszi szezonális élelmiszerellenőrzés

A közelgő húsvéti ünnepek élelmiszerbiztonsága érdekében elindult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyet dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára rendelt el.

Adategyeztetési lehetőség az elektronikus gazdálkodási naplónál

Március közepéig lehet egyeztetni az elektronikus gazdálkodási napló feltöltéséhez kapcsolódó adatokat. Az agrártárca a 2024. évi egységes kérelem benyújtásához már új alapokra helyezi a támogatások igénybevételéhez szükséges adatfeltöltő rendszert.

Újabb területen jelent meg a madárinfluenza

Bács-Kiskun vármegye egy korábban még nem érintett területén igazolta a madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, az érintett állomány felszámolása folyamatban van.

Lecsapott a Nébih

Egy váci pékséget záratott be a Nébih.

Nébih: egyre közelebb kerül Magyarországhoz az afrikai sertéspestis

Egyre közelebb kerül az ország déli határához az afrikai sertéspestis (ASP), amelynek jelenlétét október közepén a Magyarországgal határos, horvátországi Eszék-Baranya megyében is igazolták a házisertés-állományokban.

Afrikai sertéspestis: Horvátországban már járvány van

A Horvátországban jelenlévő afrikai sertéspestisjárvány (ASP) fokozott körültekintést igényel a turistáknál is - hívta fel az utazók figyelmet Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Már nyolc vármegyében van tűzgyújtási tilalom

A kánikula és az előreláthatóan továbbra is csapadékszegény időjárás miatt a hatóság kiterjesztette az eddigi tűzgyújtási tilalmat Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyéken túl Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékre is - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A Tisza-tónál ellenőrzött a Nébih: felemás eredmények

Hiányosságokat is feltárt a Tisza-tó környéki vendéglátó egységek ellenőrzésekor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Friss

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Négy Airbus A321 neo, 27 útvonal: a Wizz Air megnyitotta új bázisát a pozsonyi repülőtéren

Fotó:korkep.sk A Wizz Air pénteken hivatalosan is megnyitotta új bázisát...

Hírek

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.