Újabb fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított a Magyar Nemzeti Bank a Magyarországon határon átnyúló szolgáltatóként működő NOVIS biztosítónál. Elsősorban a társaság panaszkezelési és ügyféltájékoztatási gyakorlatát, illetve a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályoknak való megfelelést ellenőrzik.
A Novis Biztosító tavaly nyolc hónapon át a nyilvántartott ügyfélszámla-egyenlegeknél kisebb arányban fektette be szlovákiai és külföldi biztosítottai befizetéseit, ezért a Szlovák Nemzeti Bank kötelezte a társaságot, hogy ügyfelei díjait a szerződésben foglaltak szerint fektesse be - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
A szlovákiai székhelyű NOVIS Biztosító körüli bizonytalanságok miatt kiemelten fontos, hogy a magyarországi ügyfelek is folyamatosan tájékozódjanak, és - a szerződéses feltételek adta keretek közt - hozzanak felelős döntést a biztosítóval való további együttműködésről - hívta fel a figyelmet a jegybank.
Az MNB után a szlovák nemzeti bank (NBS) is felfüggesztette a pozsonyi székhelyű, Magyarországon határon átnyúló szolgáltatást nyújtó NOVIS Biztosító termékeinek értékesítését. Az intézkedés a társaság működésének valamennyi tagállamát érinti.
A Magyar Nemzeti Bank betiltotta a szlovák Novis Biztosító Sensum befektetési életbiztosításának magyarországi értékesítését a jogszerű állapot helyreállításáig.
Megtiltotta a Novis öt élet- és nyugdíjbiztosítási termékének magyarországi terjesztését az MNB, mert az ügyféltájékoztató nem tartalmazza egyértelműen, hogy a biztosító vállal-e tőke-, illetve hozamgaranciát.
A Magyar Nemzeti Bank ideiglenesen felfüggesztette a szlovákiai székhelyű Novis biztosító biztosítási alapú befektetési termékeinek a Quantis Consulting biztosításközvetítő általi értékesítését.
A munkakeresés átlagos időtartama 10,0 hónap volt, az összes munkanélküli 35 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 36 százaléka legalább egy éve keresett állást.
AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.
A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.
A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez
A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek