Kezdőlap Címkék Nyugat-európai tőzsdék

nyugat-európai tőzsdék

Gyengültek a tőzsdék nyitáskor Nyugat-Európában

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a főbb európai piacok

Emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok kedden. A hangulat szerte a világban kedvező, mivel enyhültek azok a félelmek, hogy az Archegos-ügy súlyos következményekkel járhat. A koronavírus-járvány miatt azonban csak korlátozott pluszokra lehet számítani Európában.

Megtépázta az olajárat az új vírustörzs

Közel 5 százalékkal esett a kőolaj jegyzése hétfő délelőtt egy gyors terjedésű, új koronavírus-változat nagy-britanniai megjelenése miatt. A befektetők attól tartanak, hogy csökkenhet az olajkereslet.

Tőzsde – Nyolchavi csúcson a nyugat-európai indexek

Nyolchavi csúcsra emelkedtek a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek kedden. A kockázatvállalási hangulatot az új koronavírus elleni védőoltás fejlesztésében bekövetkezett áttörés jelei hajtják, de a járvány által okozott gazdasági károk mélységét övező aggodalmak visszafogják a nyereségeket.

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a főbb európai piacok

Egy százalékot meghaladó emelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb nyugat-európai tőzsdéken. A piacokat megnyugtatta, hogy a hétvégére a matematikai modellek alapján egyértelművé vált, Joe Biden lesz az Egyesült Államok 46. elnöke.

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a főbb európai piacok

Emelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb nyugat-európai részvénypiacokon.

Tőzsde – Nagy indexcsökkenéssel zártak az európai tőzsdék

Gyenge kezdés után nagy veszteséggel fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Tőzsde – Erős csökkenéssel nyitottak az európai piacok

Egy százalék körüli mínuszokban indult a kereskedés csütörtökön a főbb nyugat-európai részvénypiacokon.

Tőzsde – Vegyesen nyitottak a főbb európai piacok

Vegyesen indult a kereskedés hétfőn a főbb nyugat-európai részvénypiacokon. A kockázatvállalási hangulatot erősen visszafogja, hogy meredeken emelkedik a koronavírussal megfertőződöttek száma Európában, és a hatóságok újabb szigorító intézkedésekkel próbálják visszafogni a járvány gyors terjedését.  

Tőzsde – Erős kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon. A kőolaj drágult nyitáskor.

Tőzsde – Több mint egy százalékos pluszban nyitott Európa

Egy százalékot meghaladó növekedéssel kezdték a kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok hétfőn.

Tőzsde – Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

London kivételével indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok vegyes kezdés után.

Tőzsde – Komoly csökkenés a vezető európai piacokon

Egy százalékot meghaladó gyengüléssel kezdték a főbb európai értékpapírpiacok a kereskedést hétfőn.

Tőzsde – Pozitív kezdés az európai piacokon

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon. A kőolaj ára csökken.

Tőzsde – Szünnap Amerikában, erősödés az európai piacokon

Hétfőn az amerikai értékpapírpiacok nemzeti ünnep miatt zárva tartanak. Az európai tőzsdéken pozitív kezdés után emelkedtek az árfolyamok.

Tőzsde – Erősödéssel indítottak az európai piacok

Erősödéssel kezdték a főbb európai értékpapírpiacok a kereskedést hétfőn. A délutáni trendet befolyásolja majd, hogy nemzeti ünnep miatt zárva lesznek a New York-i börzék.

Tőzsde – Emelkedéssel indult a kereskedés Európában

Emelkedéssel indult a kereskedés a főbb nyugat-európai részvénypiacokon pénteken. A kockázatos eszközökbe vetett bizalom erősödött, jóllehet a befektetők előbb szkeptikusan fogadták az amerikai monetáris politika előző nap meghirdetett új stratégiáját.

Tőzsde – Csökkenéssel indult a kereskedés a főbb európai piacokon

Csökkenéssel indult a kereskedés a főbb nyugat-európai részvénypiacokon kedden, a hangulatot erősen rontja az amerikai-kínai feszültségek éleződése.

Tőzsde – Vegyesen nyitottak a főbb európai piacok

Vegyesen nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok hétfőn, de pillanatok alatt emelkedésre váltott minden irányadó mutató.

Tőzsde – Vegyesen nyitottak a főbb európai részvénypiacok

Vegyesen nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön, az indexek lefelé indultak el az első percekben.

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...