Kezdőlap Címkék Olaszország

Olaszország

La Repubblica: az olasz titkosszolgálat szerint a kormány elvesztette a járvány feletti ellenőrzését

Az olasz kormány elvesztette a koronavírus-járvány feletti ellenőrzését - írta pénteken a titkosszolgálat jelentésére hivatkozva a La Repubblica című baloldali napilap.

Vakcinahiány Olaszországban. Százezren “soron kívül” kaphattak oltást

Soron kívül, a jogosultakat megelőzve kaphattak covid-vakcina oltást orvosfeleségek, rokonok és barátok, valamint helyi politikusok Olaszországban: az olasz csendőrség százezer beadott oltás miatt indított vizsgálatot

Itáliai félelem: Az elbocsátási tilalom vége tömeges munkanélküliséget hoz

Az elbocsátási korlátozások márciusi kifutása Damoklész-kardjaként lebeg Olaszország felett. Az elemzők egymillió új munkanélkülivel számolnak.

Lejtmenetben. A létminimum alatt Milánóban, élelmiszersegélyre várva

Sok tízezer milánóit a létminimum alá taszított a pandémia-válság. A lecsúszottak között egyre több a nő, az egyedülálló anya. Hála a milánóiak töretlen adakozási hajlandóságának még nincs éhínség az olasz nagyvárosban. A laRepubblica a kígyózó sorban állókat kérdezte meg.  Petrus Szabolcs összefoglalója.

Lombardia az összeomlás közelében, teljes lezárást sürgetnek az orvosok – összecsapások

A lombardiai sürgősségi osztályok vezetője a tízmilliós tartomány azonnali lezárását sürgette a kórházak telítettsége miatt, miközben a kormány ötmilliárd eurót különített el a korlátozásoktól sújtott vendéglátás megsegítésére, számos városban tüntetnek a korlátozások miatt.

Kínai kezek műve: ’Made in Italy’ – a legális megoldás

A toszkánai Prato az olasz textilgyártás fővárosa. Szinte minden kínai kézben van. Gazdasági bevándorlóként érkeztek, hamar felvirágoztatták a haldokló olasz textilipart. Varrodáik azonban az adócsalás és az üzemi balesetek miatt rossz hírűek. A Repubblica riportere felkereste a Firenze közeli várost.

G20-találkozó. Milánó és Bergamo közösen rendezne

Az olaszországi Milánó és Bergamo polgármesterei együtt jelentették be, hogy a két várost jelölik a G20-ak jövőre esedékes nemzetközi egészségügyi találkozójának helyszíneként.

Koronavírus – Az olasz pedagógusok átlátszó szájmaszkban tanítanak

Az általános iskolákban nem teszik kötelezővé a szájmaszk viselését Olaszországban a koronavírus-járvány miatt, a felsőbb évfolyamokba járó diákoknak és a tanároknak azonban viselniük kell a maszkot az új oktatási járványprotokoll szerint, utóbbiak átlátszó maszkot kapnak.

Olaszország. A vártnál nagyobbat zuhant a GDP

A második negyedévben az előzetes becslésnél és a piaci várakozásoknál is nagyobb mértékben esett vissza az olasz bruttó hazai termék (GDP) - jelentette az Istat olasz nemzeti statisztikai hivatal.

Olaszország. Csodaalagút Szicíliába – COVID-segélyalapból

150 éve téma a gyorsabb összeköttetés megteremtése a legnagyobb olasz sziget és a szárazföld között. Eddig hídban gondolkoztak. Az új terv szerint alagút készülne 290 méterrel a tengerszint alatt. A kormány támogatja az ötletet.

Két évtized után megépülhet a firenzei Uffizi képtár új, vitatott kijárata

Két évtized után megépülhet a firenzei Uffizi képtár új, ultramodern kijárati komplexuma, mivel a kulturális minisztérium jóváhagyta a bővítéshez szükséges 12 millió euró kiutalását.

Családnevek. Milánóban több a Hu, mint a Rossi

Milánóban második helyre szorult vissza az Olaszországban legelterjedtebb családnévnek számító Rossi, és helyét a kínai Hu családnév vette át.

Genova szivárvánnyal ünnepelte visszaépített sztráda-hídját

Két év alatt készült el az összeomlott Morandi-híd helyén az új. „Az öröm nagy, de a fájdalom marad” – mondta a kormányfő a San Giorgio-híd avatásán. A forgalom szerda hajnal óta robog a Genovát elkerülő régi-új autópálya-viadukton.

Pandémia – Milánói rögvalóság: „Nincs munkám, nem telik a betevő falatra sem.” 

Egy Tipikus dél-európai COVID sors. A milánói szálloda, ahol Paola pincérnőként dolgozott még mindig zárva. A szociális segély nem érkezik. Minimális megtakarításából próbálja a víz felett tartani fiát és saját magát. A Repubblica megrázó riportja a túlélésért vívott harcáról.

Újra megszökött a szabadulóművész medve

Újra szökésben van Olaszországban az a barnamedve, amelyet áprilisban sikerült befogni, miután kilenc hónapig randalírozott az észak-olaszországi Trento megyében - közölték a helyi hatóságok.

Koronavírus – Olaszország. Karanténból elszökött migránsokat katonák és rendőrök keresnek

A karanténból megszökött 184 bevándorló Szicíliában, a caltanisettai táborból. 125-öt már elfogtak a tunéziai férfiak közül.

Államosítási dömping Itáliában. Alitalia – autópályák – acélipar – és a többiek

Államosítási hullám indult Olaszországban. Az indok: a koronavírus-krízis sarkalja az olasz államot erre. A közgazdászok többsége helyesli az állam gazdasági térfoglalását. Mások államkapitalizmust vizionálnak. Az Alitalia és az autópályák után az acélipar következhet.  

Velence. Túlsúlyos turisták miatt szigorítanak a gondolások

A korábbinál kevesebb utast szállíthatnak egyszerre a velencei gondolások az ágazatra vonatkozó új szabályozás alapján.

Koronavírus – Olaszországban marad a szigor, a pénzbírság, börtön fenyegetés

Olaszországban a továbbra ötezer euróig terjedő bírsággal, valamint háromról tizennyolc hónapig terjedő börtönnel sújthatják a betegeket, akik megsértik a karantén kötelezettségüket.

Német elnökség: középpontban Olaszország

Németország az EU soros elnökeként az gazdaság újraindításában, a járvány leküzdésében, és a Brexit levezénylésében is áttörést akar elérni, a franciákkal együtt. Jól tudják azonban a siker az olaszoktól is nagyban függ.

Friss

Ingyenes városlátogatás a tajpeji útmegszakításhoz

Több évi szünetet követően a Tajvani Turisztikai Hivatal ismét félnapos ingyenes városnézést kínál a tranzitutasoknak, hogy ezzel is kedvet csináljon a külföldi turistáknak egy hosszabb tartózkodására - közölte a tajvani China Airlines (CI).

A drága cement megváltoztatta a betonozási játékszabályokat

A cement árának emelkedése megváltoztatta a betonozás játékszabályait. A betonozás költsége még sosem volt ennyire magas.

Akár 4,5 milliós anyagi segítség a mikrovállalkozóvá váláshoz

Amit már sokan, nagyon régóta vártak bekövetkezett: a Magyar...

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Hírek

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Májusban nőtt a magyar tőzsde forgalma és a BUX index is

Májusban erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán a forgalom, a BUX index az április végi értékéhez képest 5,4 százalékkal emelkedett, 47 262 ponton zárta a májust - közölte a havi statisztikájában a BÉT.

Júniustól sűrűbben jár a 100E repülőtéri expressz

A várható nyári nagy forgalom miatt júniustól gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Gazdaság

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.

A Magyar Bankszövetség közleményben bírálja a kormány új intézkedéseit

A Magyar Bankszövetség szerint az extraprofitadó meghosszabbítása 2024-ben csökkenti a pénzintézetek bevételeit és a hitelkihelyezéseket, gyengíti a gazdaság ellenállóképességét. Közleményében a szövetség versenysemleges szabályozást és a pénzügyi szektort érintő szerda esti rendelet felülvizsgálatát kéri a kormánytól.