Olaszország
Tésztahiány fenyegeti Olaszországot
Bezárás fenyegeti az olaszországi pékségeket a korábban Ukrajnából és Oroszországból érkezett búzaszállítmányok megakadása miatt - derül ki a La Repubblica napilap beszámolójából, amely a kenyér és a tészta 30 százalékos drágulását várja.
Utolsó útjára készül az Alitalia – új olasz légitársaság alakul
Végleg lezárul a 74 éves Alitalia története: az utolsó utat Rómáig teszi meg az olasz légitársaság egyik gépe. A cég helyét az ITA (Italia Trasporto Aereo) veszi át.
Olasz oltásellenes tüntetések – akadozó közlekedést és termelést hozhatnak az új intézkedések
Az olaszor oltásellenesek (a lakosság több mint tizenöt százaléka) miatt fennakadásokra lehet számítani a közigazgatásban, a termelésben és a közlekedésben a szakszervezetek és a munkaadói szervezetek szerint.
Koronavírus – Olaszország elérte a nyájimmunitást
A hatvanmilliós Olaszországban már több mint 43 millióan vettek fel két oltást, amivel sikerült elérni a közösségi immunitást. Eközben a lakosság több mint tizenöt százaléka továbbra is nemet mond a vakcinázásra.
Velencében nyitott új bázist a Wizz Air
A Wizz Air folytatja olaszországi terjeszkedését: 16 új útvonallal bővíti kínálatát, és megnyitotta hetedik olasz bázisát a velencei Marco Polo Nemzetközi Repülőtéren.
Vakcinahiány miatt késleltetik Olaszországban a harmadik dózist?
Vakcinahiány miatt a harmadik adag védőoltás helyett a római kormány a védettségi igazolás érvényességének hosszabbítását tervezi. Ezzel egy időben Mario Draghi kormányfő az országba érkezett afgán menekültek minél gyorsabb beoltását rendelte el.
Nem nyugszik az Etna – magasabb lett, mint bármikor
Magasabb lett a szicíliai Etna tűzhányó, mint bármikor: délkeleti krátere már 3357 méter - jelentette be a vulkánokat figyelemmel kísérő olasz tudományos intézet.
Olaszország: Vegyen házat 1 euróért!
Az olasz ötlete rabul ejtő. 1 eurós érmével, körülbelül 350 forinttal ingatlantulajdonossá válni a napfényes Itáliában. Mielőtt azonban fejest ugrunk a projektbe, nem árt megismerni a szabályokat. A költségek ugyanis az 1 eurós vételárnál jóval magasabbak.
Olaszország: Tűzvész tombol Szardínián
Négyszáz embernek kellett elhagynia otthonát vasárnapra virradóra Szardínia szigetén, amelynek nyugati térségében tűz pusztít.
Olasz dráma három felvonásban, főszerepben Mario Draghi és a gazdaság
Mario Draghi az Európai Központi Bank (EKB) elnökeként fájdalmas reformokra és költségvetési megszorításokra kényszerítette Itáliát. Most is ezt akarja, mégis - talán személyes reputációja és az EU-ból várt pénzeső miatt - a nemzet megmentőjét látják benne a választók.
„A megfázást kockáztatjuk, de nem számít!” Itáliában is nyithattak a teraszok
„A megfázást kockáztatjuk, de nem számít!” ezzel a felkiáltással nyugtázta egy vendég: kinyithattak az éttermek teraszai Olaszországban. A kevesebb korlátozás élettel töltötte meg a tereket. Sokan éltek a lehetőséggel. A Repubblika terjedelmes riportot közölt a régi-új olasz valóságról, amelynek nyomán Petrus Szabolcs mutatja be olvasóinknak, hogyan élték meg a nyitást a mediterrán ország északi területein.
Olaszország. Rekordszintre ugrott az államadósság
Rekordszintre nőtt az olasz államadósság februárban. Egyetlen hónap alatt 36,9 milliárd euróval emelkedett és elérte a 2643,8 milliárd eurót - közölte az olasz jegybank.
Kitiltották az óceánjárókat Velence központjából
Az olasz kormány jóváhagyta a terveket a nagy tengerjáró hajók kitiltására a velencei városközpont közeléből.
Itália: „A turizmus újraindul és többé nem áll le.”
Az olasz idegenforgalmi miniszter bemutatta a GDP 13 százalékát adó ágazat 2021-es stratégiáját: segítség az újrainduláshoz, digitális forradalom, wellness és egészségügyi igazolvány.
Ausztria és Olaszország is gyártaná a Szputnyik V vakcinát
Oroszország tájékoztatta az osztrák kormányt a koronavírus elleni Szputnyik V vakcina ausztriai gyártásának lehetőségeiről
Lefolyóban végezheti 150 millió liter olasz bor – javaslat készült
A járványvédelmi korlátozások miatt százötven millió liter bor maradt az olasz bortermelők nyakán tavaly. A készletből fertőtlenítőszert készítenének egy javaslat szerint.
Olaszország – Kormánypárti lemondás. A Demokrata Párt főtitkára távozott
Bejelentette lemondását Nicola Zingaretti, a legnagyobb olaszországi baloldali erő és kormánypárt Demokrata Párt (PD) főtitkára, aki a közösségi oldalán közölt bejegyzésében a párton belüli...
Tűzharc a nemzeti parkban. Lelőtték a kongói olasz nagykövetet
Életét vesztette Olaszország kinshasai nagykövete egy ENSZ-konvoj elleni támadásban a Kongói Demokratikus Köztársaságban - erősítette meg az olasz külügyminisztérium.
Olaszország hétmillió euróra büntette a Facebookot
A közösségi oldalon regisztráltak adatainak felhasználásáról szóló elégtelen tájékoztatás miatt az olasz versenyhatóság hétmillió eurós pénzbüntetésre ítélte a Facebookot.
Olasz válság: Draghi, alias Super Mario a megmentő
Olaszország politikai és gazdasági válságban van. A kormány megbukott, új választások kiírása segítene, a most "helyzetben lévő pártok" pedig egyelőre nem jutnak egyezségre az új miniszterelnök személyéről. A Repubblica szerint Mario Draghi jelentheti a megoldást.
Friss
Varga Mihály benyújtotta a jövő évi költségvetést az Országgyűlésnek
Már a parlament előtt van a 2024-es költségvetési törvényjavaslat, amely a védelem költségvetése lesz - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter az Országházban.
Kijött a rendelet: kötelező marad, de teljesen átalakul az energetikai tanúsítvány
Novembertől teljesen megújul az épületek energiahatékonyságát értékelő rendszer és új energetikai tanúsítványok jönnek. Továbbra is kötelező marad az energetikai tanúsítvány beszerzése az ingatlanok eladásához és bérbeadásához, de annak számát és átvételét már nem kell szerepeltetni a szerződésekben - derül ki az Ingatlannet.hu összefoglalójából.
Pánikhangulat uralkodott el a gazdálkodókon egy új kötelezettség miatt
Január 1-je óta a Nébih felületén kell vezetnie a gazdálkodóknak az elektronikus permetezési naplót. A naponta akár több órát is felemésztő adminisztrációs feladat a permetezési szezonban hatalmas terhet ró a gazdákra, amit sokan próbálnak áthárítani a növényorvosokra, holott ez nem az ő dolguk lenne.
KSH: visszaestek a beruházások az év elején
A beruházások volumene 2023 első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,8 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest - szezonálisan kiigazítva - 1,0 százalékkal nőtt. A beruházások volumenét jellemzően a vállalkozások csökkenő aktivitása alakította - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hírek
Kézműves vásár Velencén – több mint húsz helyi kézművessel
Helyi kézművesekkel összefogva VÉKA néven szervez kézműves vásárt a...
SZÉP-kártya last minute
Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg.
Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol
A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.
Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére
Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.
Idén jobban fizet a diákmunka
Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.
Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani
A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.
Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács
A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.
Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén
Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.
Gazdaság
MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer
Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.
MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil
Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.
Diákhitel: négy banknál lesz elérhető a kedvezményes számlacsomag
A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal megkötötték a megállapodást, amely rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújt az ügyfeleknek.