Kezdőlap Címkék Róma

Róma

Jövőre új közvetlen járat Budapest és Frankfurt között

Az AVIAREPS Magyarország örömmel jelenti be, hogy partnere, a Condor – Németország vezető szabadidős légitársasága – 2026. május 1-től új, közvetlen járatot indít Frankfurt és Budapest között, a barcelonai és velencei járatnyitásokkal egy időben.

Róma a sláger – a nemzetközi repülőtér forgalma 21 százalékkal nőtt egy év alatt

A római nemzetközi repülőtér utasforgalma tavaly 21 százalékkal nőtt, és az idén további növekedés várható - mondta Marco Troncone vezérigazgató.

Elindult a Wizz Air járata Debrecen és Róma között

Jegyvásárlásra a Wizz Air weboldalán, valamint a légitársaság mobilapplikációján keresztül van lehetőség.

AZ Y generáció a múzeumfelfedező

A cseh utazási technológiai cég adatai szerint a millenniumi generáció leginkább Londonba repül, körükben a globális foglalási listán Budapest a 17.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Már látogatható Julius Caesar megölésének helyszíne

Június 20-tól látogatható az olasz főváros egyik legérdekesebb ókori műemlékegyüttese, ahol történelmi források szerint Kr. előtt 44-ben, március idusán leszúrták Julius Caesart.

Olaszország. A közmédia, a RAI alkalmazottai lehettek a tolvajok – Elloptak 120 műalkotást

Eltűnt 120, a RAI olasz közmédia tulajdonában lévő műalkotás a műsorszolgáltató irodáiból szerte az országban, vélhetően alkalmazottak lopták el őket - írják az olasz...

Itália turistákra vár: „2021-ben csak jobb lehet”

Június elején újraindította Olaszrszág az idegenforgalmat. Külföldiekből azonban továbbra is kevés van. 2020-ben 55 százalékkal eshet vissza a számuk. A bevételkiesés 23 milliárd euró lehet.

Fokvárostól Los Angelesen és Ottawán át Rómáig – A világ pandémia idején

A pandémia miatti korlátozások között világszerte nagyok a különbségek. A német hetilap, a Spiegel feltérképezte, merre, hogy élik, élték meg a rendkívüli heteket. Körkép, Fokvárostól Los Angelesen és Ottawán át Rómáig.

Róma. Ítéletidő miatt riasztották az örök várost

A rendkívüli erejű viharok miatt időjárási készültséget rendelt el Rómában a polgári védelem. Az oktatási intézményeket, a parkokat és a temetőket is zárva tartják pénteken. 

Olasz sztrájkok: megbénulhat Róma, 240 járatot töröltek

Csütörtök este sztrájkba lépnek az olasz közlekedési dolgozók. A vasutas szakszervezetek kezdik a munkabeszüntetést, amely másnap Rómában általános szolgáltatási sztrájkká bővül.

Repülőjárat indul Budapest és Nis között

Budapest és Nis között indított járatot az Air Serbia - közölte a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport .

Harminc PET-palack a metrójegy ára Rómában

Új jegyautomaták működnek az olasz főváros metróállomásain, amelyeken műanyagpalackokkal is vásárolható metrójegy.

Európai hőhullám – a világűrből nézve

A június végi európai hőhullám hőmérsékleteit feltérképezve készítette el négy európai nagyváros - Róma, Párizs, Madrid és Milánó - hőtérképét a NASA.

Róma. Örökre kitiltanák a városból a műemlékek rongálóit

Drasztikus büntetéseket tervez a műemlékek rongálói ellen a római önkormányzat: jelentősen növelni akarják a pénzbírságot, és feketelistára is kerülhetnek, azaz nem térhetnek vissza Rómába azok, akik kárt tesznek az örök város idegenforgalmi látványosságaiban.

Tűz a római repülőtéren, leállt a légiforgalom

Tűz és füstszivárgás miatt kiürítették az induló utasokkal teli Ciampino római repülőteret kedd reggel - közölte az Enac olasz légiforgalmi hatóság. 

Róma kontra egyház. A Trevi-kút millióin tört ki a vita

Kitört a vihar a római városvezetés és az egyház között a Trevi-kútba dobált aprópénzek felhasználása miatt.

Róma karácsonyfája. Idén töröttke lett a tavalyi kopaszka

Az idei karácsonyfa sem sikerült a legszebbre Rómában: azonnal "töröttkének" nevezték el a megtört ágakkal a város központjában felállított fenyőfát, amely a tavalyi, tűlevelek nélküli "kopaszkát" hivatott feledtetni.

Özönvíz jön a jég után Olaszországban 

Itália északi térségében a következő napokban annyi csapadék eshet, mint amennyi három hónap alatt szokott ebben az évszakban. Mindez alig egy héttel azután, hogy hatalmas jégeső sújtotta Rómát: jégtáblák úsztak a város utcáin.  

Budapesten landolt a Wizz Air gépe Kolozsvárról Rómába menet

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szállt le a Wizz Air Kolozsvárról Rómába tartó repülőgépe vasárnap. Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs vezetője az...

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Hírek

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás