Kezdőlap Címkék Tanulmány

tanulmány

Súlyos gazdasági következményei lehetnek az élővilág pusztulásának

A három szervezet közös tanulmánya szerint az élővilágot sújtó sokkok következtében a GDP akár 4-7%-kal csökkenhet, a nem teljesítő hitelek aránya pedig 1-3%-kal nőhet

Németországban az otthoni fűtési szokások megváltoztatásán dolgoznak

Németország még mindig túl kevés gázt takarít meg egy friss tanulmány szerint. Az új számítások azt mutatják, hogy van még hová fejlődni, különösen a kisfogyasztók körében, mivel rövid távon a legnagyobb lehetőség az otthoni fűtési szokások megváltoztatásában rejlik.

Az elektromos autók néhol szennyezőbbek, mint a benzinesek

A globális felmelegedés elleni harc egyik fegyverének számító elektromos gépkocsik egyes térségekben szennyezőbbek benzinmotoros társaiknál - mutatta ki a Radiant Energy Group tanulmánya.

Hőszigethatás – Melegedő városok, már májusban 40 fok

A hőszigethatás miatt az árnyékmentes aszfaltutak hőmérséklete már májusban 40 Celsius-fokos lehet délben a városok belső részein. Ezért több zöldfelületre lenne szükség - állapították meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) meteorológiai tanszékének szakemberei.

Napi egy korsó sör is okozhat rákot

A tavaly világszerte diagnosztizált rákos megbetegedések mintegy négy százaléka köthető a becslések szerint az alkoholfogyasztáshoz - állapította meg egy szakértői bizottság.

Ősi tenger – Csehország területén is éltek krokodilok

Még a mai Csehország területén is éltek ősi tengeri krokodilok - derült ki a Bécsi Természettudományi Múzeumban (NHM) már több mint száz éve őrzött leletek új vizsgálatából és rendszertani besorolásából.

Felgyorsult az olvadás a világ csaknem összes gleccserén, víz- és élelemhiány fenyeget

A világ csaknem összes gleccsere veszít tömegéből, méghozzá gyorsuló ütemben - állapította meg egy minden korábbinál átfogóbb nemzetközi tudományos kutatás.

Tanulmány. Kelet-Európa jobban jött ki a krízisből, mint Nyugat

Közép-Európa, valamint Európa keleti és délkeleti régiói gazdaságilag sokkal jobban át tudták vészelni a koronavírus-válságot, mint Nyugat-Európa - áll a bécsi WIIW gazdaságkutató intézet tanulmányában.

Alkoholfogyasztás. Nem mindegy, milyen munkakörben dolgozunk

Brit kutatók összefüggést találtak bizonyos szakmák, munkakörök és az erős alkoholfogyasztás nagyobb valószínűsége között.

Ischgli tanulmány: a koronavírus-betegségen átesettek hosszú távon immunisak

A 2020 tavaszán a világjárvány kitörésének egyik európai gócpontjának számított tiroli Ischgl település lakóinak körében végzett átfogó kutatás bizonyítja a koronavírus-betegségen átesettek hosszú távú...

Globális felmelegedés – A huszonnegyedik órában vagyunk?

Szinte teljes egészében az ember által előidézett károsanyag-kibocsátás a felelős a globális felmelegedésért, de bátor és azonnali kibocsátáscsökkentéssel még elérhetők a párizsi klímaegyezményben lefektetett célok - közölte egy nemzetközi kutatócsoport.

Tanulmány. A kutyák nem tudják, hogy a szavak minden hangja számít

Annak ellenére, hogy a kutyák hallása kiváló, mégsem figyelnek a szavak közötti különbségekre, ha azok csak egy beszédhangban térnek el. A négylábúak ilyen jellegű figyelmi beállítódása lehet az egyik oka annak, hogy a legtöbb kutya élete során csak kevés szót tanul meg felismerni - a többi között ezt állapították meg az MTA-ELTE Lendület Neuroetológiai kutatócsoportja.

Veszélyes kiszorítósdi. Meghatározták az Európából száműzendő invazív fajok listáját

A különböző betolakodó és száműzendő invazív fajok európai felszámolásának prioritását tanulmányozta egy európai tudósokból álló nemzetközi szakértői csoport  - olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Ericsson: az 5G százmilliárdokkal fűtheti a magyar gazdaságot

A következő években nettó 826 milliárd forinttal járulhat hozzá a magyar GDP-hez az 5G technológia - derül ki az Ericsson megrendelésére készült kutatásból.

Ausztrál kutatók – Ilyen a gyerekek ideális napirendje

A gyerekeknek 11 óra alvás, 8 óra ülés és különböző intenzitású, több órás mozgás lenne az ideális napi időbeosztásuk. Máskülönben rossz lesz a csonttömegük felnőtt korukra, vélekednek egy ausztrál tanulmány szerzői. Részletek.

Koronavírus – Vakcinakutatás. Magas a marad a gyógyultak ellenanyagszintje

A korábbi ismeretekkel szemben a magas ellenanyagszint akár négy hónapig is az új koronavírus okozta Covid-19-ből gyógyultaknál egy nagy léptékű új kutatás szerint, nem tudni, ez további védelmet nyújt e az újrafertőzés ellen..

Vasúti alagút a Duna alatt – tanulmány készül

Nyílt közbeszerzési eljárást írt ki a Kelenföld állomás és a Nyugati pályaudvar közötti, Duna alatti vasúti alagút lehetséges nyomvonalának, költségeinek és hasznainak vizsgálatára szolgáló megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére a Budapest Fejlesztési Központ (BFK).

Kelet-Közép-Európa lehet az autófejlesztés egyik középpontja?

Kelet-Közép-Európában javíthatják versenyképességüket a nyugat-európai gépkocsigyártók, amelyek elsősorban a kutatás-fejlesztés (k+f) területén néznek szembe rendkívüli kihívásokkal.

Többszintű társadalomban élnek a gyöngytyúkok

Többszintű társadalmat fedeztek fel a keselyűfejű gyöngytyúkok (Acryllium vulturinum) egy populációját vizsgálva német tudósok.

Lerövidítheti a várandósság idejét a forróság

A nagy hőség több nappal, akár egy héttel is lerövidítheti a terhességet - derítették ki amerikai kutatók, akik szerint a klímaváltozás hatására ez egyre több nőt érint.

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...