Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Matolcsy: intézményi váltás kell a kormányzati gazdaságpolitikában
No menu items!

Matolcsy: intézményi váltás kell a kormányzati gazdaságpolitikában

“A versenyképességi ugráshoz gazdaságpolitikai, nem pedig költségvetési gondolkodás szükséges”. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Magyarországnak nagyon sokba került, hogy eddig elmaradt a versenyképességi fordulat. Ha továbbra is elmarad, az a felzárkózásunkba kerül. Ezért kell a kormányzati gazdaságpolitika intézményi váltása és a versenyképességért felelős új intézmény felállítása. Legújabb írásában Matolcsy György fogalmaz így írásában. A Magyar Nemzeti Bank elnöke a múlt héten is hibának nevezte a gazdaságpolitika Pénzügyminisztériumra bízását.

Meggyőződése szerint a következő pénzügyi válság itt kopogtat, nem az a kérdés, hogy jön-e, hanem hogy mikor és hogyan érkezik meg. Ezért aztán keresni kell a kulcsot, ami jól zárja a kapukat a válságok elől. Első pillantásra ezt a kulcsot a jegybankok jelentik. Ennek az az oka, hogy minden gazdaság, a magyar is, a jegybanki mérlegek növelésével védte ki a mostani válságot és annak pénzügyi válságba való átfordulását – fejti ki a jegybankelnök az mno.hu-n.

Pénzügyi buborékok

Az előző válságokból tanult a világ, így a világjárvány nyomán most nem alakult ki a pénzügyi válság. Ennek ára azonban az, hogy a világgazdaságban mindenhol pénzügyi buborékok alakultak ki, a jegybankok mérlege felduzzadt, nőttek az államadósságok és a költségvetési hiányok, valamint a gazdasági helyreállítás dinamikája inflációt gerjeszt.

Matolcsy György úgy látja, térségünkben a baltiak, a lengyelek és a románok jobban kezelték a válságot, mint a többiek, köztük mi, magyarok.

A válságkezelési eredmények különbözőségét szerinte a válságkezelésre hozott kormányzati döntések hatékonysága és az adott ország versenyképességi szintje határozza meg. A versenyképesség mai szintje azonban a korábbi kormányzati döntések eredményét tükrözi. Tehát végül a kormányzás hosszabb időszakon át elért minősége, és ennek a versenyképesség javulásában megjelenő eredménye a döntő.

A válság kezelése szempontjából megszívlelendő tanulságok között sorolja fel egyebek mellett a válságkezelés és a digitális felkészültség közötti erős kapcsolatot. Döntő lehetett a pénzügyi rendszer versenyképessége – veti fel a Magyar Nemzet online kiadásában. Leszögezi, hogy a 2013 után beindított fordulatnak köszönhetően a magyar gazdaságban a pénzügyi rendszerben javult legnagyobb mértékben a versenyképesség.

Írásában a jegybankelnök arra is kitér, hogy a válságkezelés során azért javulhatott az ország versenyképessége, mert a válság feloldott egy belső gazdaságpolitikai patthelyzetet. Az éves költségvetési érdek már nem akasztotta meg a versenyképesség javulását célzó javaslatokat. Ennek ára most a magas költségvetési hiány és az elfutó államadósság. A tanulság azonban világos: a versenyképességi ugráshoz gazdaságpolitikai, nem pedig költségvetési gondolkodás szükséges – hangoztatja az MNB elnöke.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy Márton: Kína és Magyarország kapcsolata erős és töretlen marad

Kína és Magyarország kapcsolata mindig is erős és töretlen volt, ez a jövőben is így fog maradni.

OTP-vezérigazgató-helyettes: piacvezető a régióban az OTP

Az OTP Core 50 milliárd forintos profitot ért el a leányvállalatoktól kapott osztalékok nélkül, 67 százalékkal emelkedett az első negyedévben.

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban

A legnagyobb mértékben a ruházkodási cikkek ára nőtt, 2,8 százalékkal.

Négy év alatt több mint hétszeresére nőtt a tisztán elektromos járműpark

Az elmúlt időszakban tapasztalt felfutás elsősorban a 30 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett vállalati e-autó támogatási programnak köszönhető.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Meghaladta a várakozásokat az OTP adózás utáni nyeresége az első negyedévben

Az OTP összesítésében készült eredménykonszenzus szerint az elemzők alacsonyabb, átlagosan 221,645 milliárd forint eredményt valószínűsítettek az idei első három hónapra.

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.