Kezdőlap Gazdaság Csányi elégedett a válságkezeléssel - az OTP újabb bankot vehet
No menu items!

Csányi elégedett a válságkezeléssel – az OTP újabb bankot vehet

Csányi Sándor: három országban tárgyalunk felvásárlásról. Fotó: MTI/Marjai János

A kormány és a jegybank jól kezelte a válságot, ennek köszönhetően lett tavaly a vártnál kisebb a gazdasági visszaesés – mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, aki a pénzintézet tavalyi eredményeit és idei terveit is ismertette.

Kiemelte: 2019-hez képest rosszabb évet zártak, de a 2020 elején és közepén megfogalmazott várakozásoknál lényegesen jobb lett a tavalyi teljesítmény.

Csányi Sándor kiemelkedően jónak nevezte a tőkearányos megtérülése 13 százalékos szintjét, és azt, hogy 9 százalékkal bővült a hitelfolyósítás.

A pénzintézet működési eredménye 5 százalékkal nőtt tavaly, az adózott eredmény 26 százalékos visszaesését döntően a kockázati költségek okozták – hangsúlyozta. Utalt arra is, hogy a pénzintézet számára elsődleges fontosságú a stabilitás, ami a kockázati mutatókban jelenik meg legjobban.

Jelentős veszteséget okoz a banknak, hogy többletlikviditással rendelkezik, de felelőtlen hitelezésbe nem kezdünk” – jegyezte meg Csányi Sándor.

A kormány válságkezelését illetően a bank első embere kiemelte a családi támogatásokat, az építkezést segítő konstrukciókat, továbbá a kisvállalatok által igényelhető 10 millió forintos hitelt. Ezek az intézkedések segítik a gazdaságot, hogy talpra állhasson – mondta.

A jegybank intézkedései közül az Nhp hajrá programot, az Nkp kötvényprogramot, a likviditásbővítő intézkedéseket, a tőkepufferek ésszerű lazítását és a minősített fogyasztóbarát hitel bevezetését nevesítette. Ezek a programok szerinte nagy segítséget jelentettek a bankszektornak, és azon keresztül a gazdaságnak az elmúlt egy évben.
Csányi Sándor úgy fogalmazott, hogy a lakosság és a vállalatok készek új fordulatot venni, erre utal a hitelállomány bővülése.

Döbbenetesnek nevezte, hogy tavaly a jelzáloghitel-folyósítások 15 százalékkal, a babaváró hitel szerződéses összege 23 százalékkal, a mikro és kisvállalkozói teljesítő hitelállomány 55 százalékkal nőtt.

Az elnök-vezérigazgató szerint 2021-ben még nagyobb, tőkére vetített megtérülésre, az állományok növekedésére és a kockázati költségek csökkenésére lehet számítani. Idén is folytatódik szerinte az ügyfelek számára kedvező nettó kamatmarzs-csökkenés.

A menedzsment 119 milliárd forint osztalékra tett volna javaslatot idén, a jegybank elvárása miatt azonban a kifizetésre szeptember 30-ig nem kerülhet sor, ezt követően újra napirendre kerülhet a kérdés – jelezte Csányi Sándor.

Újságírói kérdésre az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy a Commerzbankot jó banknak tartja, az átvilágítást követően születhet döntés arról, hogy tesz-e az OTP ajánlatot az eladósorba került pénzintézetre. Jelenleg az OTP menedzsmentje három országban folytat tárgyalást akvizíciókról, az egyik már meglévő piacukat érintené – ismertette a bankár utalva arra, hogy szerinte idén is jelentenek be felvásárlást.

Csányi Sándor jelezte, hogy Magyarországon a nyitvatartás korlátozását nem tervezik, egyes fiókoknál azonban rákényszerülhetnek, ha több dolgozó megbetegszik.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az ÁKK mandátumot adott ki egy kínai devizakötvény kibocsátás megszervezésére

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény ("pandakötvény") kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére

Temesvár – Szabad városban szabad szellem

A Visit Timișoara meghívására és a HotelPremio Group szervezésében utaztunk a JAZZx fesztiválra, amely nyári zenei életének csúcspontja, ahol a jazz találkozik a funk és az elektronikus hatások szabadságával különböző terekben, izgalmas művészeti helyszíneken.

EM: beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra

Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit

A jegybank felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) péntektől felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó volt könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2022. évi éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését
Hirdetés

Hírek

EM: beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra

Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit

Változó hitelcélok: ezért keresik legtöbben a személyi kölcsönöket

Komoly átrendeződés történt a személyi kölcsönöknél, júniusban autóvásárláshoz kerestek legtöbben szabad felhasználású kölcsönt

A strandokra is beköltözik a mozi

Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.

Vízpótlás a Tarpai-erdőben

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás komoly kihívás elé állítja az erdészeket is. Ennek egyik alappillére a lecsökkent talajvízszint pótlása. 

Befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Nem maradt döntésre váró támogatási kérelem a családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében támogató kiíráson, befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Devizahiteles döntés: az MBH Bank is állást foglalt

Az alábbiakban küldjük az MBH Bank állásfoglalását

Már 5 milliárd forint értékben igényeltek kamatmentes forgóeszközhitelt a vállalkozások

Jelentős az érdeklődés a KKV Technológia Plusz Hitelprogramon belül elindított, keddtől elérhető kamatmentes forgóeszközhitelre, az első nap 5 milliárd forint értékben nyújtottak be igényt a hazai mikro- és kisvállalkozások.

Nagy siker a magyar-amerikai gazdasági együttműködés

A jelenlegi, igen kedvezőtlen nemzetközi környezet ellenére is óriási siker a magyar-amerikai gazdasági és beruházási együttműködés, amelyet az is nagyban segít, hogy új aranykor köszöntött be a két ország kapcsolataiban.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.