Kezdőlap Gazdaság Csökkent a meghirdetett állások száma a második negyedévben
No menu items!

Csökkent a meghirdetett állások száma a második negyedévben

Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte a Profession.hu.

Az állásportál adatai szerint a legnagyobb visszaesés Vas, Heves és Nógrád vármegyében történt (31-29-27 százalék), míg a legkisebb Komárom-Esztergom, Veszprém és Bács-Kiskun vármegyében (2-2-4 százalék). Budapesten 15 százalékkal kevesebb álláslehetőséget hirdettek, mint tavaly a második negyedévben.

A jelentkezések száma országos szinten 2,6 százalékkal csökkent 2024 második negyedévéhez képest -írta az MTI.

A munkavállalói jelentkezési hajlandóságot tekintve a legnagyobb visszaesést Baranya, Jász-Nagykun Szolnok és Nógrád vármegyében (18-16-14 százalék) tapasztalta az állásportál. Ezzel szemben kilenc vármegyében emelkedés történt, a legnagyobb mértékű Békésben, Bács-Kiskunban és Veszprémben (18-17-13 százalék).

Az álláskínálatban a legnagyobb emelkedés a jog, jogi tanácsadás (10 százalék) és a mezőgazdaság, környezet területen volt. Országos viszonylatban a legjelentősebb csökkenést az IT, programozás (28 százalék), a közigazgatás (27 százalék) és a bank, biztosítás, bróker kategóriák álláshirdetési számai mutatták 2024 azonos időszakához képest.

Szektoronként a jelentkezések száma az üzleti támogató központok (29 százalék), a cégvezetés, menedzsment (17 százalék) és a mérnöki (13 százalék) területeken nőtt a legnagyobb arányban, míg az ügyfélszolgálat (15 százalék), az építőipar, ingatlan (11 százalék) és a szállítás, beszerzés, logisztika (10 százalék) területek iránt csökkent leginkább a munkavállalói érdeklődés a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva.

A Profession.hu év eleji felmérésében még optimistán tekintettek erre az évre a cégek, de a második negyedévben már az előzetes tervekhez képest lényegesen óvatosabb volt a hozzáállásuk a munkaerőtoborzás területén – idézték a közleményben Tüzes Imrét, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatóját.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

Folyamatosan bővülnek a LEADER lehetőségek a vidéki közösségek számára

A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését.

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?
Hirdetés

Hírek

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...