Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Destatis: Német stagnálás, majd 2,3%-os GDP csökkenés az első negyedévben
No menu items!

Destatis: Német stagnálás, majd 2,3%-os GDP csökkenés az első negyedévben

Németország hazai összterméke (GDP) 2,3 százalékkal csökkent az idei első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest – közölte pénteken a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis).

Az Európai Unió legnagyobb gazdaságának teljesítménye az utóbbi évtizedekben csak egyszer, a 2008-ban elmélyült pénzügyi világválság legsúlyosabb szakaszában, 2009 második negyedévében csökkent nagyobb mértékben, akkor 7,9 százalékos volt a visszaesés éves összevetésben.

Az előző negyedévhez képest 2,2 százalékkal csökkent a német GDP a január-márciusi időszakban. Ennél nagyobb mértékű visszaesést legutóbb 2009 első negyedévében regisztráltak, akkor 4,7 százalékkal maradt el a német gazdaság teljesítménye az előző három hónapban elért szinttől.

A Destatis felülvizsgálta korábbi adatait, amelyek szerint 2019 utolsó negyedévében stagnált a GDP az előző három hónaphoz képest. Új számítása szerint 0,1 százalékos csökkenés történt. Ez az idei első negyedévi visszaeséssel együtt azt jelenti, hogy a német gazdaság úgynevezett technikai recesszióba került.

A koronavírus-járvány igen erősen sújtja a gazdaságot, és ugyan januárban és februárban még nem hátráltatta jelentősebben, hatása mégis kimutatható. Az adatokból kitűnik, hogy nagymértékben csökkent a lakossági fogyasztás és a vállalatok sokkal kevesebbet költenek járművek, gépek és egyéb eszközök beszerzésére. Ezeket a hatásokat pedig nem ellensúlyozta, hanem csak a még nagyobb visszaesést akadályozta meg, hogy az állami kiadások és az építőipari beruházások növekedtek az év első három hónapjában – emelték ki a statisztikai hivatal kutatóinak berlini tájékoztatóján.A járvány miatt bevezetett korlátozások március közepétől vetették vissza igazán a gazdaságot. Ezt mutatja a többi között, hogy a gépjárműgyártás teljesítménye március egészét tekintve csaknem egyharmaddal, 31,1 százalékkal esett vissza az előző hónaphoz képest, a feldolgozóipar valamennyi ágazatát együttvéve pedig 9,2 százalékos volt a havi szintű csökkenés.

A kiskereskedelmi forgalom 4 százalékkal esett vissza márciusban februárhoz képest, ami a legnagyobb mértékű csökkenés a 2007 április-májusi időszak óta. A március második felében elrendelt boltbezárások miatt a ruházati cikkek forgalma 51,1 százalékkal maradt el a februárban elért szinttől, a könyvek és írószerek forgalma 20,1 százalékkal, a lakberendezési cikkek forgalma 17,3 százalékkal csökkent. Az ágazat visszaesését csak részben ellensúlyozta, hogy az élelmiszerek, italok és dohányáruk forgalma 7,5 százalékkal, a gyógyszereké pedig 7,1 százalékkal emelkedett februárhoz képest.

A járvány hatása leginkább a légi személyszállítás adatain látszik. Március első felében a németországi nemzetközi repülőtereken naponta átlagosan 399 ezer utas fordult meg, a hónap második felében viszont már csak 72 ezer. A hónap utolsó napján, március 31-én kedden 16 ezer utast szolgáltak ki, ami 97,1 százalékos csökkenés a 2019 márciusának keddi napjain regisztrált átlaghoz képest – mondták el a Destatis tájékoztatóján, amelyen bemutatták a válság alakulását nyomon követő kutatás első eredményeit.

Az első negyedév mellett vizsgálták az áprilisi folyamatokat is, és az egyik fő mutatóként a teherautók, kamionok után fizetendő autópálya-használati díjból származó bevételt használták, mert a tapasztalatok szerint ez az adat jól jelzi előre az ipar teljesítményét. A bevétel alapján képzett index értéke áprilisban 10,9 százalékkal zuhant márciushoz képest, márciusban pedig 5,8 százalékkal esett vissza februárhoz viszonyítva. A Destatis kutatói a teherautókat, kamionokat terhelő autópályadíj 2005-ös bevezetése óta nem tapasztaltak ennyire heves mozgást.

,A járvány a fogyasztói árak korábban mérsékelten változó, nyugodt rendszerét is szétzilálta. Így például a kőolaj világpiaci árának zuhanása révén a német autósoknak 15,4 százalékkal kevesebbet kellett fizetniük az üzemanyagért áprilisban, mint egy évvel korábban. A betakarítási és szállítási nehézségek miatt viszont a friss gyümölcs 13 százalékkal, a zöldség 7,9 százalékkal drágult. A citrusfélékért 20,1 százalékkal, a paprikáért 31,7 százalékkal kellett többet fizetni, mint 2019 áprilisában. A karantén és az edzőtermek, fitneszklubok bezárása felhajtotta a fitneszgépek és eszközök – például a futógépek, a súlyzók és a matracok – árát, ezek a termékek 9,9-16,3 százalék közötti mértékben drágultak áprilisban az egy évvel korábbihoz képest.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

Aa robogók többsége szabálytalanul vesz részt a forgalomban.

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Székesfehérvár turisztikai újdonsága, az Alba Aréna

Az Alba Aréna e naptól izgalmas programokkal várja a látogatókat, valamint bérelhető konferenciatermekkel, elérhető szolgáltatásokkal az üzleti partnereket.

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés

Nagy Márton: Kell az új munkaerő, de alapvetően nem vendégmunkásokra, hanem magyar munkavállalókra van szükség, ezáltal az inaktivitás is tud csökkenni
Hirdetés

Hírek

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.