Kezdőlap Világgazdaság Deutsche Bank: a világgazdaság jövőre kiheveri a válságot
No menu items!

Deutsche Bank: a világgazdaság jövőre kiheveri a válságot

A Deutsche Bank szerint a globális GDP a korábbi prognózisokban jelzettnél hamarabb, akár már 2021 közepére elérheti a koronavírus-válság előtti szintet.

A világgazdaság felépülése a koronavírus-válság utáni mélypontról a korábban reméltnél jóval tempósabban halad” – írta a Deutsche Bank vezető közgazdásza, Peter Hooper a bank ügyfeleinek megküldött tájékoztatóban.

Peter Hooper

Véleménye szerint 2021 közepére sikerül is felzárkózni a válság előtti szinthez, vagyis jónéhány negyedévvel hamarabb a bank előző prognózisában jelzettnél.

A Deutsche Bank legfrissebb elemzésében abból indul ki, hogy a világgazdaság az idén 3,9 százalékot veszít bruttó hazai termékéből a májusi prognózisban jelzett 5,9 százalék helyett. A jövő évi globális GDP-növekedési prognózisát pedig 5,6 százalékra emelte meg 5,3 százalékról.

Az előrejelzés megvalósulásának kockázati tényezői között a vírusjárvány második hullámát, a novemberi amerikai elnökválasztás bizonytalan kimenetelét és a megállapodás nélküli Brexitet emelte ki Hooper.

Hatással lehet még a világgazdaság növekedési ütemére a jegybankok monetáris politikájának esetleges módosulása is, még ha erre reálisan csak több éves távlatban kell is számítani – mondta.

A jegybankok ugyanis hatalmas pénzösszegeket pumpáltak a gazdaságba a koronavírus-járvány következményeinek az enyhítésére, ami – Peter Hooper szavai szerint – “nagyban hozzájárult az eladósodáshoz és a vagyoneszközök túlértékelődéséhez“.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
Hirdetés

Hírek

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás